Megvan a BRIT Awards-jelöltlista

dd
London |

A BRIT Awards kis túlzással a Grammy brit megfelelője, sokkal kevesebb kategóriával, de frissebb szemlélettel. Aki itt díjat kap, arra oda kell figyelni. Az idei jelöltlistán azonban találtunk néhány furcsaságot.

Először is: miért jelölnek ismét egy olyan csapatot, amely tavaly már megnyerte ugyanazt a kategóriát? A Little Mix forradalmat csinált, hiszen lánycsapat előttük még soha nem lett az év zenekara. Idén viszont nem tettek le túl sokat az asztalra, szóval érthetetlen számomra ez a jelölés. Ahogy az is, hogy az év dala kategóriában 13 jelölt van, feltörekvő tehetségekből (Rising Star) viszont csak hármat tudtak összegereblyézni (Holly Humberstone, Bree Runway, Lola Young). Az év albumának jelöltjei között ott van Ed Sheeran harmatgyenge idei lemeze is, a Coldplay pedig bekerült a legjobb alternatív előadó kategóriájába amelyben ma már a Glass Animals is furán hat, nem még Chris Martinék, akik remek üzleti érzékről tanúskodva a BTS fiúcsapattal is kollaboráltak idén. A koreai srácok másodjára is bekerültek a legjobb nemzetközi csapat kategóriájába, ahol többek közt az ABBA-val kell megmérkőzniük.

A legtöbb, egyenként négy-négy jelölést Adele, Ed Sheeran, Little Simz és a rapper, Dave kapta, ők Sam Fenderrel kiegészülve akár az év előadói is lehetnek. A Brit Awards ugyanis – a világon elsőként - a nemek közti egyenlőség jegyében eltörölte a férfi és női kategóriákat. A szavazásra jogosult kb. ezer producer, kiadó, ügynök, kritikus, zenei újságíró és korábbi kategóriagyőztes idén renkívül színes listáról válogathat. A díjátadót szokás szerint jövő februárra tervezik, hacsak az élet közbe nem szól.

Íme, a jelöltek teljes listája. 

Az év előadója
Adele
Dave
Ed Sheeran
Little Simz
Sam Fender

Az év együttese
Coldplay
D-Block Europe
Little Mix
London Gramma
Wolf Alice

BRITs Rising Star
Holly Humberstone
Bree Runway
Lola Young


Az év dala
A1 & J1 – Latest Trends
Adele – ‘Easy On Me’
Anne-Marie/KSI/Digital Farm Animals – Don’t Play
Becky Hill és David Guetta – Remember
Central Cee – ‘Obsessed With You’
Dave – Clash (featuring Stormzy)
Ed Sheeran – Bad Habits
Elton John and Dua Lipa – Cold Heart
Glass Animals – ‘Heat Waves’
Joel Corry/Raye/David Guetta – Bed
KSI – ‘Holiday’
Nathan Evans/220Kid/Billen Ted – Wellerman
Riton x Nightcrawlers – ‘Friday (featuring Mufasa and Hypeman)’
Tion Wayne and Russ Millions – Body
Tom Grennan – Little Bit of Love

A legjobb új előadó
Central Cee
Griff
Joy Crookes
Little Simz
Self Esteem

Az év albuma
Adele – 30
Dave – We’re All Alone In This Together
Ed Sheeran – =
Little Simz – Sometimes I Might Be Introvert
Sam Fender – Seventeen Going Under

Az év rock/alternatív előadója
Coldplay
Glass Animals
Sam Fender
Tom Grennan
Wolf Alice

Az év Hip Hop/Grime/Rap előadója
AJ Tracey
Central Cee
Dave
Ghetts
Little Simz

Legjobb tánczenei előadó
Becky Hill
Calvin Harros
Fred again…
Joel Corry
Raye

Legjobb Pop/R&B előadó
Adele
Dua Lipa
Ed Sheeran
Griff
Joy Crookes

Legjobb nemzetközi előadó
Billie Eilish
Doja Cat
Lil Nas X
Olivia Rodrigo
Taylor Swift


Legjobb nemzetközi együttes
ABBA
BTS
Måneskin
Silk Sonic/Bruno Mars/Anderson.
Paak
The War On Drugs


Az év nemzetközi dala
ATB/Topic/A75 – Your Love
Billie Eilish – Happier Than Ever
Ckay – Love Nwantiti (Ah Ah Ah)
Doja Cat – Kiss Me More (featuring Sza)
Galantis/Guetta/Little Mix – Heartbreak Anthem
Jonasu – Black Magic
Kid Laroi and Justin Bieber – Stay
Lil Nas X – Montero (Call Me By Your Name)
Lil Tjay & 6lack – Calling My Phone
Måneskin – I Wanna Be You Slave
Olivia Roderigo – Good 4 U
Polo G – Rapstar
Tiësto – The Business
The Weeknd – Save Your Tear
s

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?