Komárom. Tizenhét régi, a Duna Menti Könyvtár állományába tartozó könyv részleges restaurálását fejezte be a napokban Eva Gáliková és Monika Borkowská restaurátor. Az értékes kiadványok helyrehozatalához szükséges anyagi forrást a magyar Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázatán sikerült megszereznie a könyvtárnak.
Megújult régi könyvek
Komárom. Tizenhét régi, a Duna Menti Könyvtár állományába tartozó könyv részleges restaurálását fejezte be a napokban Eva Gáliková és Monika Borkowská restaurátor. Az értékes kiadványok helyrehozatalához szükséges anyagi forrást a magyar Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázatán sikerült megszereznie a könyvtárnak. Zsok Gizella, a könyvtár igazgatója elmondta: a könyvek restaurálását Érsekújvárott, speciális műhelyben végezték a szakemberek. A több mint két hónapig tartó munka folyamán a könyveket teljesen szétszedték, lapjaikat és kötésüket megtisztították a portól, majd fertőtlenítették, megszárították őket, és pótolták a hiányzó részeket. A munka befejezésére a pozsonyi Állami Levéltár speciális műhelyeiben kerül sor. „A felújított köteteket január végén kiállításon szeretnénk bemutatni a komáromi közönségnek” – mondta Zsok Gizella. A megújult régi könyvek mellett a kiállítás látogatói fényképek révén ismerkedhetnek meg a restaurálás folyamatával. A Duna Menti Könyvtár csaknem 40 ezer kötetes állományában több mint 300, a 16. és 17. századból származó kiadvány található. A gyűjteményt angol, francia, héber, latin, magyar, német és szlovák nyelvű kötetek alkotják.(TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.