A márciusban készült felvételen már látható a kulturális rendezvények befogadására alkalmas kisszínpad. (Fotó: Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma)
Megújult a Madách-kastély történelmi parkja
Csütörtökön adják át az alsósztregovai Madách-kastély megújult történelmi parkját, ahol Madách Imre síremléke is található.
Ezzel a végéhez ért az a kereken tíz évet felölelő folyamat, amelynek során – nagyrészt európai uniós forrásoknak köszönhetően, határon átívelő, szlovák–magyar közös projektek részeként – előbb az épület teljes körű felújítására került sor, majd megszületett az új állandó kiállítás, mostantól pedig a méltó környezet is adott.
A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, amely az egyik legjelentősebb hazai magyar irodalmi emlékhelyet is gondozza, még 2010-ben nyert pályázati forrásokat a Közös örökségünk – Madách elnevezésű projektre: 2012 végére Alsósztregován elkészült a Madách-kastély teljes rekonstrukciója, a határ túloldalán, a Nógrád megyei Csesztvén pedig a Madách-kúria részleges felújítása. Ezt követően a kastély termeiben új állandó kiállítást rendeztek be, amely Az ember tragédiája költőjének 19. századi környezetét, a mű legfontosabb gondolatait, a Madách-család történetét mutatja be.
Mára egy újabb pályázatnak és közel kétévnyi munkának köszönhetően a 19. századi kastélypark revitalizációja és a síremlék felújítása is valósággá vált. A területen új utakat, pihenőhelyeket alakítottak ki, az iskola szomszédságában helyet kapott két játszótér, felépítettek egy kulturális rendezvények befogadására alkalmas kisszínpadot a szükséges kiszolgálóépülettel, a kastély mellé rózsalugast álmodtak, a patak fölé hidat építettek – és nem mellesleg, a látogatókat egy múzeumpedagógiai eszközökkel és interaktív információs táblákkal jelölt „történelmi ösvény” vezeti végig a parkon. A felújítás ezen szakaszára a múzeum az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország 2014–2020 keretéből, a Palócland–Hont–Podpoľanie határon átnyúló együttműködési projekt részeként szerzett támogatást. A projekt fontos célkitűzése, hogy a kulturális emlékek, hagyományok, természeti értékek, élményprogramok közös prezentálásával minél szélesebb körben népszerűsítse és vonzóvá tegye ezt a határ menti régiót.
A park ünnepélyes átadására csütörtökön 11 órakor várják az érdeklődőket a Madách-kastély udvarán. Beszédet mond Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatója, Ľuboslav Dobrocký, Alsósztregova polgármestere, Bózvári József, a Palóc Út Kulturális Turisztikai Klaszter Egyesület elnöke. A projekt és a felújított park bemutatását Jarábik Gabriella múzeumigazgató vezeti.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.