Mégiscsak jobb a régi?

A gyakorlati oktatás jelenleg a selmecbányai Kézműves utca egyik épületen zajlikA szerző felvételeMégis a piaci érték a meghatározó – szűrhetjük le a tanulságot, úton-útfélen rácsodálkozva a szakszerűtlenül felújított történelmi épületekre, melyek használhatóvá válnak ugyan, de jobb esetben is csak „zavarják” a városképet, ha ugyan véglegesen tönkre nem teszik. Az építészek helyzetéhez hasonló szituációba kerültek a restaurátorok és a műemlékvédők is. Minthogy az „iparág” valahol az építészet és a művészet határmezsgyéjén mozog, senki sem érzi igazán kötelességének a támogatását. Mindehhez persze még olyan „apróságok” is hozzájárulnak, mint a technológiák, a nyersanyagok költséges volta. Pedig a műemlékvédők és -helyreállítók tudnák, mihez és miképp fogjanak hozzá; mecénások híján viszont nem tudnak lépni, s így számos építészeti műemlék állaga az évek folyamán rengeteget romlott, és a pusztulás lassan visszafordíthatatlanná válik.

A fent leírtak mindegyike valószínűleg közrejátszott abban, hogy az ország „legvédettebb” városában, Selmecbányán idén már második alkalommal szerveznek alkotóműhelyt a műemlékvédő szakemberek számára. A cél az egykor alkalmazott, az új anyagok megjelenésével azonban háttérbe szorított eljárásokhoz való visszatérés, a természetes anyagok „újrafelfedezése”.

„Általános jelenség, hogy a műemlékvédő szakemberek idegenkednek a hagyományos eljárásoktól és anyagoktól – tudtam meg Katarína Vošková mérnöktől, a workshop szervezőjétől, aki a Műemlékvédelmi Hivatal selmecbányai kihelyezett részlegének vezetője is egyben. – Ez főképp annak tudható be, hogy a nem természetes anyagok könnyebben megmunkálhatók, kezelhetők – ám, sajnos, csak a legritkább esetben alkalmasak a történelmi épületek felújítására. A korábban alkalmazott építőanyagok, mint például az égetett tégla vagy a kő, nem »takarhatók be« bármivel, és ez nem csak az épületek külcsínén mutatkozik meg, hanem állaguk további romlásában is. A szeptember 5-étől 16-áig tartó gyakorlat célja, hogy szakembereink figyelmét felhívja a természetes anyagok és hagyományos restaurációs módszerek sajátos tulajdonságaira.”

Korábban, 2002-ben Selmecbánya már adott otthont hasonló alkotóműhelynek; a mostani ennek hagyományaira épít. Célkitűzései között szerepel egyebek között az is, hogy a műemlékértékű vagy

-jellegű épületek gazdáinak – legyen az az önkormányzat, az állam vagy magánszemély – figyelmét felhívja az eredetihez hasonló állapotok visszaállításának fontosságára, kiemelve a jól bevált természetes anyagok szerepét.

A gyakorlati oktatást a nemzetközileg is elismert Hannes Weissenbach restaurátor, az osztrák Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatal mellett működő épületrestaurálási központ munkatársa vezeti.

„Nem első ízben járok itt, de valahányszor visszajövök, úgy érzem, van még itt munka bőven – mondta. – Három évvel ezelőtt innen indítottuk útjára a »selmecbányai kiáltványt«, melynek küldetése az, hogy felhívja az illetékes tárcák figyelmét a restaurátorok képzésének és továbbképzésének szükségességére, valamint egy gyakorlati oktatási központ létrehozására. Ausztriában Mauerbachban működik ilyen, és jelentős kereslet mutatkozik iránta. Szlovákia a természeti kincsek mellett az építészeti műemlékek országa címet is méltán kiérdemelhetné; lépniük kell, ha ezeket meg is akarják őrizni az utókornak.”

A gyakorlati oktatás jelenleg a selmecbányai Kézműves utca 5-ös házszám alatt található épületen zajlik, mégpedig magyar, cseh, szlovén, szlovák, osztrák és lengyel részvétellel. Tegnaptól holnapig szakmai előadások zajlanak a selmecbányai Óvár lovagtermében, amelyeknek központi témája a természetes anyagok, valamint a szintetikus anyagok használatának előnyei és buktatói lesznek. A szakmai szimpózium kísérőprogramja a mészégetés, amely szeptember 9-én vette kezdetét.

Selmecbánya központjában – amely műemlékvédelmi rezervátum – mintegy háromszázhatvan fokozott védettséget élvező történeti-művészeti emlék található; az UNESCO Világörökségébe is besorolt város tágabb környékén számuk továbbiakkal gyarapítható. Ha a selmecbányai példa ragadós lesz, az itt megfogalmazott kiáltvány pedig nem marad pusztába kiáltott szó, még van esély arra, hogy legalább városaink történelmi magvát megmentsük az „elharapódzó” urbanizáció üveg-beton csodáitól és más vívmányaitól.