Megint bizonyítvány

Félévkor csak az zavart a bizonyítványosztásban, hogy nem járt vele két hónapos szünet. Igazából csak azt szerettem abban, hogy félidőben is mérnek, vagyis hogy félévkor is kiosztják tanulmányi előmenetelemről az értesítőt, hogy azt a feszültséget, amelyet a jegyek keretezése körüli feleltetéscsúcs, az érdemjegyjavításra szánt nagyon intenzív időszak hozott magával, oldotta néhány olyan nap, amikor egy kicsit lazítani lehetett, mert nem volt feleltetés, s még házi leckéből is kevesebbet adtak. Szorongás persze volt bennem minden egyes alkalommal a tanév első felének utolsó napján, hogy osztályfőnököm gyöngybetűi ugyanarról szólnak-e majd, ugyanazt üzenik-e a rubrikákból, amire számítottam. Szomorkásan ünnepélyes volt a pillanat, amikor a beírt adatok többszöri szemrevétele után szertartásosan négyrét hajtottuk a bizonyítványlapot, mert ez valaminek a viszszahozhatatlanságát, megismételhetetlenségét, végét, elmúlását jelentette. Ez volt a visszatekintés, az öngyónás, a megbánás ideje, amikor bevillant az agyba, hogy tehettem volna többet, lehettem volna jobb. Örömtelien ünnepélyes is volt a bizonyítványlap négyrét hajtásának rituáléja, mert egy új élet születését jelentette. Az idővégtelen tört részét, amely elég volt arra, hogy ellágyulva megfogadjam, jobb leszek, összeszedem magam, és javítok a második félévben, mert olyan jó érzés még jobbnak lenni. A bizonyítványosztás hatványozottabban hozta fel bennem a bizonyításvágyat, s olyan könynyű volt elhinni abban a szomorú-örömteli, elmúlás-születés pillanatban, hogy jó dolog a tanulás. A második félév valósága aztán kimosta az agyamból az idillt, mert a bizonyítványosztás ünnepélyességét szétfoszlató szürke tanulási időszakban bemagolásra kínálkozó szinuszok és koszinuszok, benzolok és atommagok, átmérők és fókuszok, melléknévi és határozói igenevek, Dante, Balzac és Goethe piros és fekete pontokat, egyeseket, ketteseket, hármasokat, négyeseket és ötösöket hoztak, az első négy számjegyet hol mínusszal, hol anélkül. Ebben a képletekkel és definíciókkal, feladatokkal és kötelességekkel teli időszakban is győzködtem magam, hogy jó dolog a tanulás, s vetekedtem az érdemeimet jelképező, elismerő, értékelő számjegyekkel, hogy a következő félév végén a szamárfülesre lapozott osztályzóív piros karikáiba, majd az újabb bizonyítványosztáskor a rubrikákba az az írott üzenet kerüljön, amelyet szívesen látnék. Hogy a bizonyítványosztás megint ünnep legyen. Remélem, az volt annak a több mint kilencszázezer alap- és középiskolásnak is, akik tegnap vették át a bizonyítványukat.