Meghalt Grétsy László nyelvész

rrr
Budapest |

Magyarok ezreinek tanított a tévé képernyőjén helyesírást és stilisztikát, humorosan, közérthetően, azokban az időkben, amikor ilyesminek még volt helye a magyar médiában. A legendás nyelvész 91 évet élt.

Grétsy László halálhírét A magyar nyelv jövője – a nyelvi változások nyomában című konferencián jelentették be tegnap  délután az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az ismert nyelvész maga is készült erre a konferenciára, de vasárnap „álmában békésen elhunyt”, néhány héttel 92. születésnapja előtt.

A nyelvtudományok kandidátusa címet 1960-ban szerezte meg, majd a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa lett. Később a Tanárképző Főiskolai Kar Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanáraként folytatta, közben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé is megválasztották, majd nyugdíjba vonulása után annak tiszteletbeli elnöke lett. Az Anyanyelvápolók Szövetségében is előbb elnöki, majd tiszteletbeli elnöki pozíciót töltött be. Munkatársa volt több nyelvészeti folyóiratnak – például a Magyar Nyelvőrnek és az Édes Anyanyelvünknek –, de az Élet és Tudomány rovatvezetőjeként is működött. A Magyar Örökség díjjal 2007-ben, A Prima Primissima díjjal 2012-ben tüntették ki.

Legtöbben azonban az Álljunk meg egy szóra! című tévéműsorból ismerhették. Az 1987-ben induló, heti ismeretterjesztő sorozatban tízperces adásokba tömörítve beszélgetett Vágó Istvánnal nyelvhelyességi kérdésekről - általában egy-egy szónak, kifejezésnek az eredetét, esetleges hibás használatát magyarázták el.  A nyelvművelő tévésorozat 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott. .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?