Meggazdagodni és lelépni innen

A krimi vagy a forgalmazó által preferált krimithriller besorolás szerintem keveset mond el a filmről, és nem azért, mert nincs az elején gyilkosság. Az alkotók párkapcsolati drámát és társadalmi kórképet is kínálnak az izgalmak mellé, a karakterek pedig nem klisészerűek, hanem saját sztorival rendelkeznek. A dialógusok abszolút életszerűek – igen, így beszélnek a hús-vér fiatalok, így ismerkednek, így vadásznak „anyagra”, így telefonálnak.

A főszereplő egy öntudatos, huszonéves nő, aki csak meg akarja szedni magát, hogy aztán leléphessen ebből a szerencsétlen országból valahová délre, a tenger mellé. Vagy csak a szomszédos Ausztriába, az Pozsonyból egy köpésnyire van, mégis egy másik bolygón.

Sofia (Kristína Kanátová) ki is néz magának egy szép házat a dokkoknál, és a film elején arról álmodoznak új barátjával, Pellerrel (Czuczor Noel), hogy megveszik. Miből? – kérdezi a fiú. „Hát, te majd törölgeted az öregek seggét, én meg körmöket reszelek például” – kacsint a lány, mert ő már tudja, hogyan lehet rövid idő alatt sok pénzt keresni. Drogkereskedéssel.

Elejétől fogva ő a főnök ebben a kapcsolatban, ő telíti a szintetikus kábítószert, amit az önjelölt vegyész fiú otthon a konyhában kotyvaszt, az interneten rendelt alapanyagokból. Tudja, melyek azok a pozsonyi klubok, ahol a törzsközönség egyik fele fogyasztó, másik fele díler.

Egy rendőrségi kihallgatáson találkozunk először Sofiával, ahol a nyomozónak meséli (a cseh David Švehlík) az ügy részleteit, azzal a feltétellel, hogy a végén szabadon távozhat. Tulajdonképpen abban a helyzetben is ő a főnök, hiszen a nyomozónak érdeke, hogy mindent megtudjon a hálózatról. Közben – mintegy mellékesen, a lány vallomásának részeként – elhangzik, hogy a fentamil ötvenszer erősebb a heroinnál, beadható intravénásan, fogyasztható orron át szippantva, cigarettában, vagy tablettaként is bevehető. Már az első használat függőséget okoz. Előállítása olcsóbb, mint a heroiné, és mivel más drogokkal keverve is árulják, a vásárlók sokszor nem is tudják, hogy fentanillal van dolguk, emiatt könnyen túladagolható.

Az új anyag a 2010-es években futótűzként terjedt Pozsonyban, és eleinte tényleg két „amatőr” elégítette ki az igényeket, hatalmas haszonnal. Aztán egy idő után felfigyelt rájuk az orosz konkurencia, és onnantól kezdve a fiatalok megállíthatatlanul sodródtak a végzetük felé.

Egy elsőfilmes rendezőpáros, Samuel Vičan és Anastasia Hoppanová profi munkát végzett, a Fentasy tartalmazza a drogos krimiműfajra jellemző filmes eszközöket, van benne autós üldözés, fegyverrel fenyegetés, elszánt rendőrök (a páros női tagját Anna Jakab Rakovská alakítja), ártatlan áldozat, mit sem sejtő szereplők, kézből kézbe vándorló sporttáskák. A forgatókönyvet is ők ketten írták, és sikerült bemutatniuk egy kétségbeesett, boldogulást kereső generáció nagyvárosi vergődését, az emberek közti viszonyok eltorzulását, a kapzsiságot, önzést és árulást is. A rideg tényeket pedig egy volt nyomozó, Michal Čierny szállította nekik, aki annak idején ott volt az ügy felgöngyölítésénél. A párbeszédek életszerűek, tényleg így beszélnek a hús-vér emberek, így telefonálnak, így harapják el a mondatok végét, ezt a városi szlenget használják Pozsonyban. Fontos, hogy a nyomozóval együtt szinte végig csak annyit tudunk meg, amennyit Sofia közöl, vagyis az ő nézőpontja érvényesül. Vajon igazat mond a lány? Ez csak az utolsó percekben derül ki.

A színészek kiválasztása is jól sikerült, a női főszereplő meggyőző természetességgel mozog a vásznon, partnere, az érsekújvári származású, vegyes családból származó, és a szlovák filmes közegben egyre ismertebb Czuczor Noel szépen hozza a félszeg, bátortalan amatőrt, a kábítószeres ügyosztály nyomozója is inkább ember, mint rendőr.

Nehéz feladat filmre vinni a drogok hatását. Itt mikroszkópikus felvételekre hajazó megoldást látunk, az anyag gyorsan áramlik a vérbe, homályos képek röpködnek arról, mit lát, mit tapasztal a fogyasztó. A Trainspottingból ismert zuhanáseffektust is használják, de ravaszabbul: negyvenöt fokos szögben megfordítják a kamerát, így a delikvens nem lefelé zuhan, hanem oldalra – ha úgy tetszik, talpon marad, de egy másik világba kerül.

Említsük meg az operatőr nevét, mert megérdemli: Maroš Žilinčan nem csak a kábítószeres élményt jeleníti meg ügyesen. A szereplők arcára fókuszáló közelikkel fojtogató atmoszférát teremt, a lakásbelsőkből titokzatos odúk lesznek, a zenés szórakozóhelyekből dzsungelszerű terek. Alig használ nagytotált, ezzel a néző biztonságérzete is odavan, hiszen nem látja be a terepet. Ehhez jönnek még Jan Bezouška hátborsóztató hangeffektusai, gyakran akusztikus villámcsapásként, irritáló hangerővel vagy épp egy fontos mondat közben, hogy ne halljuk a lényeget. A cseh szakember (aki egyben a film társproducere), több hollywoodi produkcióban is dolgozott már sound dizájnerként, és ez bizony „hallatszik”.

Popkulturális utalásként pedig egy ponton felcsendül a Fontána pre Zuzanu című film leghíresebb dala (Ak nie si moja…), alaposan remixelve, modernizálva. Mintha Vašo Patejdl segítségével azt üzennék az alkotók, hogy sok minden megváltozott Pozsonyban a nyolcvanas évek óta. Ma már mások a rosszfiúk és mások a problémák. Itt már nem születhet mesebeli, ártatlan szerelem.