Komárom. 1951-ben, a Komáromi Hajógyár vállalati iskolájaként alakult meg Felsőfokú Gépészeti Ipariskola néven a mai Ipari Középiskola.
Megfelelnek a kor követelményeinek
Vetter János, az iskola igazgatójaVas Gyula felvételeKomárom. 1951-ben, a Komáromi Hajógyár vállalati iskolájaként alakult meg Felsőfokú Gépészeti Ipariskola néven a mai Ipari Középiskola. Ötvenéves fennállása alatt a hasonló irányzatú kassai „ipari“ mellett meghatározó szereplőjévé vált a magyar nyelvű szakemberképzésnek, és nevét a legrangosabb középiskoláink között emlegetik. Vetter János igazgató szerint hírnevét elsősorban a magas szintű oktató-nevelő munkával vívta ki, amelyben meghatározó szerepe volt a mindenkori tanári karnak. Ugyanakkor köszönet illeti a szülőket is, akik rábízták gyermekeiket és sokszor adományokkal, vagy ha kellett, kétkezi munkájukkal segítették az iskolát.
„Az iskola mindig igyekezett alkalmazkodni a társadalmi igényekhez –- mondta az igazgató. – A ’70-es évek végén a gépészet mellett beindult a vízgazdálkodási és magasépítészeti szak, a ’80-as évek derekán pedig a gyengeáramú elektrotechnika szak. A rendszerváltás után felgyorsult ez a folyamat. Mivel az itt folyó munka szolgáltatásként is értelmezhető, a piaci igényekből kell kiindulnunk. A műszaki és informatikai, majd a hajóépítés és javítás szakok bevezetése ennek ékes bizonyítéka. Sajnos a hajógyár körüli bizonytalanság miatt ez utóbbi szakot érdeklődés hiányában tavaly meg kellett szüntetnünk.“ Pozitív példaként említhető viszont együttműködésük az érsekújvári Osram részvénytársasággal. A gépészetet tanuló diákok a felsőbb évfolyamokban a gyár szakemberei által tartott órák keretében elsajátítják a világítótestek gyártásának alapjait, és szakmai gyakorlaton vesznek részt az üzemben.
Egy iskola életében nagyon fontos a múlt, amelyből meríthet, de ahhoz, hogy újabb jubileumokat ünnepelhessen, a jövőt kell építenie. Vetter János alig két hónapja, február 1-jétől áll az iskola élén, így magától adódott a kérdés, mit tart legfontosabb feladatának. „Pályamunkám egyik kulcsszava az együttműködés volt. Egyrészt a kollégákkal és a diákokkal, másrészt az iskolatanácscsal, a szülőkkel való folyamatos párbeszéd. A jelenlegi szakirányzatok, úgy érzem, megfelelnek a piaci elvárásoknak, ezen a téren tehát néhány évig nem várható változás. Természetesen figyelemmel kísérjük az igényeket, és szerintem a felépítményi osztályokban oktatott szakokat kellene bővítenünk. Sok fiatal rendelkezik olyan általános vagy szakérettségivel, amelylyel nem tud elhelyezkedni. Számukra az újabb szakérettségi a munkaerőpiacon való jobb érvényesülést eredményezheti. Diákjaink háromnegyede egyébként az érettségi után folytatja tanulmányait, részben egyetemeken, főiskolákon, részben felépítményi iskolákban.“
A jubileumra két könyv is megjelent, az egyik egy klasszikus évkönyv, a másik az iparisták sportsikereit bemutató kiadvány. Végezetül Vetter János arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt heti, szűkebb körű ünnepi megemlékezést követően június elsején az iskola valamennyi volt diákját és tanárát Komáromba várják egy nagy találkozóra. Egyben arra kéri az érintetteket, hogy részvételi szándékukat jelezzék az iskola titkárságán.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.