Marcus Fabius Quintilianus: Szónoklattan – a szabadság bibliája

Aligha van olyan antik mű, melynek a magyar könyvpiacon való megjelenését ekkora várakozás előzte volna meg, mint Marcus Fabius Quintilianus Szónoklattanáét, hiszen Prácser Albert mára már teljesen hozzáférhetetlen fordítása, mely a 20. század elején jelent meg, már nyelvileg és terminológiailag is avultnak tekinthető. Az új fordítás végre-valahára elkészült: február 28-án Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gombocz Zoltán termében, hatalmas közönség előtt, a magyar ókortudomány és a magyar irodalomtudomány legjelesebb képviselőinek jelenlétében mutatták be a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó e legújabb kiadványát.

A Bencze Lóránt nyelvész által a „szabadság bibliájának” nevezett Szónoklattan egyike az antik retorika legnagyobb teljesítményeinek: jelentősége nemcsak tudományos igényességében, lecsiszolt stílusában rejlik, hanem elsősorban abban áll, hogy a csecsemőkortól kezdődően a szónok visszavonulásáig egy teljes életprogramot, valóságos létesztétikát kínál. A mű nemcsak a szellemtudományoknak, de magának az európai gondolkodásnak is az egyik alapműve: irodalomelméleti irányzatok, pedagógiai rendszerek, pszichológiai eszmefuttatások és a politikai kultúrát érintő megfontolások alapulnak rajta.

Quintilianus tevékenységét Ritoók Zsigmond akadémikus, klasszika-filológus mutatta be, aki bölcs kedélyességgel ecsetelte az esemény jelentőségét, és rámutatott arra is, hogy Quintilianus többek közt a nyelvben rejlő öröm, a kommunikációban lakozó szépség érzékelésére és érzékiségére tanít. A magyar fordítás Adamik Tamás és tanítványai – Csehy Zoltán, Gonda Attila, Kopeczky Rita, Krupp József, Polgár Anikó, Simon L. Zoltán, Tordai Éva – műve, s ez önmagában is jellemzi azt a tanárideált, melyről a nagy római szónok értekezett: a vir bonus, vagyis a „derék férfi” ideálja ez, mely a szónoklás művészetéhez az atyai szigorral történő szeretetteljes nevelés és az erkölcs dimenzióit is hozzákapcsolja. A láttatás nemcsak a tudás megszerzésének része, de a tanítványok prezentációjának tanári erénye is.

Bencze Lóránt – Ritoókkal ellentétben – nem az örökérvényű tudós Quintilianus kortalanul hasznosítható gondolatait állította előtérbe, sokkal nagyobb hangsúlyt kapott nála részint az aktuális hasznosíthatóság kérdésköre, részint pedig a kereszténység és Quintilianus viszonya. Ez utóbbi kapcsán rámutatott arra is, hogy még a szerzetesi regulák megfogalmazásában is ott van a római szónok bölcselete és intelemrendszere, sőt a kereszténység képfogalma, illetve az Isten képére teremtett ember metaforarendszere is könnyebben megérthető Quintilianus vezérelveiből. A képi gondolkodás gyökereit érdekes módon a nyelv szabadságérzetével közös nevezőre lehet hozni. A 70. születésnapját ünneplő professzort kollégái és tanítványai tisztelgő kötettel köszöntötték, melyet Déri Balázs mutatott be. Adamik Tamás kiemelten méltatta a Kalligram Kiadó teljesítményét, s hangsúlyozta, hogy a kiadó egy pozitív európai trendhez igazodott, hiszen a nagy nyelveken is mostanság készültek el a nagy szónok alapozó művének újabb fordításai. Az ünnepélyes bemutatót az egyetem dékánja is megtisztelte részvételével, aki a mű fontosságát érzékeltetve tréfásan kijelentette, hogy Quintilianus művének ismerete nélkül ezentúl egyetlen hallgató sem kaphat bölcsészoklevelet.

A forró hangulatú bemutató nemcsak azt tette nyilvánvalóvá, hogy az esztétikai és műszaki vonatkozásaiban is kifogástalan Szónoklattan megjelentetése a magyar szellemi élet egyik legjelentősebb idei eseménye, hanem azt is, hogy az uniós államhatárok átjárhatóságával ezentúl csak azok a határon túli magyar könyvműhelyek válhatnak a magyar szellemi élet hiteles alkotó elemévé, amelyek tevékenységükből kirekesztik a dilettantizmus pátyolgatásának – a magyar nyelv és identitás megmaradásának ürügyén politikailag nagyon is intenzíven működtetett – elvét. A dilettantizmus ugyanis a buta, ugyanakkor keményen érvényesülni akaró tudat prizmáján szemléli a világot, s ennek következtében az átgondolatlan magyar vágyakat és félelmeket sarkallja hibás cselekvésre. Ellentétben a Kalligram és munkatársainak szellemiségével, amely ismét bebizonyította, hogy az alkotó tevékenység igazi próbája a jövő minőségi előrelátása. Quintilianus ősforrás – olvasható a kötet fülszövegében. Meghatározható az irodalomtudomány, a grammatika, a stíluselmélet, a jogi gondolkodás és bírói gyakorlat, az etika, a pedagógia és a pszichológia alap?mű?veként. A pozsonyi Kalligram magyar nyelvű Szónoklattanának bemutatója ezért is lehetett az európai kultúra és a magyar könyvkiadás, a tudásra és az erkölcsi gondolkozásra alapozó összmagyar szellemi élet ünnepe. (zg)