Magyar írók önéletrajzai és vallomásai

A szélesebb olvasóközönség részéről mindig is élénk figyelem és érdeklődés kísérte és kíséri a híres írók, költők életét. Ez az érdeklődés szélsőséges esetekben oda vezet, hogy sokak számára fontosabbnak tűnnek egy-egy költő, író irodalmi teljesítményeinél, a szövegek esztétikai értékeinél az életrajzi adatok, illetve azok a mítoszok és legendák, amelyek körüllengik az irodalmi élet egészét.

Napjaink irodalomelméleti irányzatai számára is fontos a referencialitás problematikája, pontosabban a referencialitásnak az a fajtája, amely az irodalmi szöveg valóságvonatkozásainak kérdéskörét vizsgálja. Hiszen bár az irodalmi szöveg a fikció működésének területe, olvasásunkba gyakran beleszólnak a fiktív szövegen túli élettények és tapasztalatok is.

Ezért is tűnik úgy, hogy a Palatinus Kiadó nagyon érzékenyen reagált a piac elvárásaira, amikor arra vállalkozott, hogy autobiográf sorozatot indít Curriculum Vitae címmel. A sorozat tematikus kötetei nemcsak írók és költők önéletrajzait, önvallomásait tartalmazzák majd, hanem képzőművészek, színészek, zeneszerzők, valamint politikusok és tudósok curriculum vitae-it is, tudhatja meg az olvasó Csiffáry Gabriellától, a kötet összeállítójának előszavából. Vagyis egy sorozat első kötetét kapja most kézhez az olvasó, benne 99 magyar író és költő önéletrajzával. A kötet érdekessége, hogy ha egy költő vagy író több önéletrajzot is írt, akkor a könyv – lehetőségeihez mérten – igyekszik mindet közölni, legalább részleteiben. ĺgy szembesülhetünk például Lukács György három önéletrajzi szövegével 1918-ból, 1941/45-ből, majd pedig 1953-ból. A három évszám által jelzett írások mindegyike magán viseli a kor lenyomatát.

A vaskos könyv önéletrajzait olvasva rengeteg érdekességet tudhat meg az olvasó: hogy Tompa Mihály még 1854-ben (önéletrajzának írásakor) sem tudta, melyik évben is született; hogy Petőfi Jókai minden írását megdicsérte, hogy Révai József azon dühöngött, Nagy László és Juhász Ferenc mint egyetemisták arra a kérdésre, mik szeretnének lenni, a rubrikába azt írták: költő.

A kötetben többoldalas, vallomásos ihletettségű önéletrajzok váltják egymást felkérésre íródott, a tényekhez ragaszkodó rövid írásokkal. Találhatunk olyan curriculum vitae-ket, amelyekből életrajzi tényekre alig következtethetünk, viszont írója lelki beállítottságára, habitusára annál inkább. De olvashatunk pár soros írásokat is, szinte kihívóan lecsupaszítva az (ön)életrajzi szöveg lehetőségeit.

A Születtem… című kötet abba a „különös” világba vezeti olvasóját, amely tények és vágyak, sikerek és csalódások között jön létre, s amelynek a neve élet, mindenkinek a saját élete.

(Csiffáry Gabriella szerk.: Születtem…, Palatinus Kiadó, Budapest, 1999)