Magyar Elektraként viszi a prímet

Negyedévesként négy szerepben láthatja már a Vígszínház közönsége. Először az Arany Jánosról szóló, 2018-ban bemutatott Kinek az ég alatt már senkije sincsen című darabba lépett be az osztálytársaival együtt. Utána jött a Krum, az izraeli Hanoch Levin darabja, amelyben szerepe szerint egy olasz csávó nyakában lógva élvezi a fiatalságát, majd beugrott a Szeget szeggel című Shakespeare-vígjátékba, most pedig Szophoklész Elektrájának Bornemissza Péter által, ötszáz évvel ezelőtt átírt magyar változatában viszi a prímet.

Valló Péter, a darab rendezője, aki először a Krumban rendezte Gál Rékát, azzal indította színpadra a Komáromban érettségizett ifjú színésznőt, hogy Elektra voltaképpen „egy kis állatka”. Nem érzékeli az emberekkel való kapcsolódását, közben mindent lát, amit látnia kell, és mindent hall, amiről tudnia kell. Nagyon is érző lélek.

„Igen, továbbra is azt érzem, hogy Elektra egy kis állatka. Próbálom is úgy megjeleníteni, hogy ez átjöjjön a nézőknek. Valló Péter azt is mondta, hogy azért rendezte így az Elektrát, mert a vadóc lányt látja bennem, akiben hatalmas erő lakozik. Tetszett is nekem ez az észrevétele. Érzelmileg olyan amplitúdókat jár be a karakter, amilyeneket manapság nem ilyen szélsőségesen élünk meg. Vannak átmenetek. De így, ezzel a rendezői megállapítással volt számomra a legmegfoghatóbb az egész, vagy hogy merrefelé kezdjek el keresgélni.”

A klasszikus görög tragédia alapján íródott magyar művet a bosszú ereje mozgatja, s ez a mai életünkben is jelen van.

„Elektra története egy igazi bosszútörténet – vélekedik Gál Réka. – Ha olyan szinten nem tudjuk elengedni a bosszúvágyunkat, mint ez a lány ebben a darabban, akkor voltaképpen az egész világ elpusztítható, mert nincs határ. A másik, ami ugyancsak fontos a műben: a szerelem. A legtöbb családban akadnak olyan rokonok, akikkel nem vagyunk igazán közeli kapcsolatban, mégsem közömbösek számunkra. Vagy fiatalkorukban elválasztanak egymástól két embert, mint a darabban Elektrát és Oresztészt, ők mégis úgy érzik, hogy összetartoznak. Egy a sorsuk, egy a végzetük. Mintha egy személy lenne két ember. Ezt a köteléket nem lehet szétszakítani. Amikor elkezdtük a próbákat, voltak bennem kételyek, hiszen olvasva is nagyon nehéz volt a szöveg. Aztán rájöttem, hogy mennyire összefügg a mával ez az antik történet. Például ahogy lázadunk a szülők és a sorsunk ellen, vagy ahogy nem tudunk beletörődni bizonyos helyzetekbe. Nekem nagyon nagy erőt adott az élethez ez a történet. Sokszor úgy érezzük, nincs már miben reménykednünk, fel kell adnunk bizonyos dolgokat, meg kell felelnünk különböző elvárásoknak, aztán mégis jön egy belső érzés, ami továbbviszi az embert.”

Valló Péterrel már a Krumban egymásra hangolódtak. Ettől függetlenül Réka mégis meglepődött, amikor megtudta, hogy a rendező rá osztotta Elektra szerepét.

„Nem értettem, mivel érdemeltem ki a bizalmát, mint ahogy azt sem, hogy erre Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója rábólintott. Hogy mindketten méltónak és megfelelőnek találtak egy ekkora feladatra. Ami nyilván nemcsak attól nehéz, hogy végig kell vinni 1 óra 45 percet, hanem attól is, hogy olyan szövegről van szó, amellyel a nálam jóval tapasztaltabb kollégáimnak is keményen meg kellett küzdeniük.”

Vígszínházi partnerei társaságában kezdettől fogva biztonságban érzi magát.

„Igazán befogadóak voltak velem. Elejétől fogva. Már a Kinek az ég alatt… próbái során éreztem, hogy a színészi részleg egybeér a háttérben dolgozókkal. A díszletezőkkel, a fodrászokkal, az öltöztetőkkel, a hangosítókkal, a világosítókkal. A Vígszínházban mindenki egyenlően veszi ki a részét a produkció létrehozásából. Jólesett, amikor a kellékes megdicsért. Az Elektra próbái során két világosító jött oda hozzám, hogy elmondják: néha elvesznek a játékomban. Ez is nagyon sokat jelentett számomra. Színészkollégáimmal a helyzetből adódóan is szorosabb kapcsolatba kerülök, hiszen folyamatosan együtt dolgozunk. De például a műszak akkor bontja a dísz-letet, amikor mi már hazafelé tartunk a színházból. Iszonyatosan jó érzés, hogy ők is együtt lélegeznek az előadással.”

A megfelelési kényszert még nem vetkőzte le a már most sokak által szeretett színinövendék, hiszen még mindig nem tudja felfogni, mennyire büszke rá a társulat. Elismerése jeléül Valló Pétertől azt hallotta: „Köszönöm, hogy ilyen alázatosan és keményen odatetted magad.” Ezt már a bemutató után közölte vele a nagynevű rendező.

„A próbafolyamat elején csupán annyit mondott: ezt úgy kell végigcsinálni, ahogy egy maratonfutó megteszi az előírt távot. Erre összpontosítottam végig. Sok mindent úgy csináltam, ahogy egy sportoló. Tréningeztem magam a feladat lelki részére, és természetesen arra is, hogy mi mindent kell fizikálisan bírnom az előadásban. Egyébként sem vagyok olyan nagy bulizó, de végig erre koncentráltam. Nagyon jó munka volt a Magyar Elektra. Irgalmatlanul sokat tanultam Valló Pétertől. Neki köszönhetem majd, ha nem leszek felszínesen játszó színésznő. Úgy állok a következő darabhoz, hogy annak minden egyes mondatát, a karakter minden egyes rezzenését érteni akarom, mert értenem kell. Eddig ez nem volt meg bennem olyan erősen, nyomatékosan. Minden egyes pontot és vesszőt értelmeznem kell ahhoz, hogy teljes mértékben tisztán lássam a szerző gondolatait. Szívesen hagyatkozom az ösztöneimre, de már tudom, hogy az nem elég. Erre most ébredtem rá igazán. Hogy egy próbafolyamatot tudatosan kell végigvinnem. A gondolkodó színész hiányzott belőlem. Én szeretek szívvel-lélekkel bent lenni a színpadon, de már tudom, hogy ez is kevés. Az a jó színész, aki az ösztöneire hagyatkozik, de a gondolkodását sem kapcsolja ki játék közben.”

A szerző a Vasárnap munkatársa