Ma van a magyar kultúra napja

Budapest |

<p>Számos helyszínen az országban és határon túl, közös versmondással, kiállításokkal, koncertekkel és előadásokkal ünneplik ma a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta rendeznek meg annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.</p>

A budapesti Stefánia Palotában Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mond védnöki köszöntőt a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Honvéd Kulturális Egyesület 20. alkalommal tartott gáláján. Az eseményen átadják az Egyetemes és Magyar Kultúra Lovagja címeket, továbbá a magyar kulturális örökség ápolásáért odaítélt Örökség serlegeket. 

Szarvason Jordán Tamás színművész, rendező irányításával több mint négyszáz gyermek mondja el a Himnusz első versszakait és Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét. Az Együtt szaval a nemzet programhoz a magyar mellett szerb, szlovák, román és horvát iskolák is csatlakoztak.

Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének eredeti kéziratát mutatják be Lentiben, a Városi Művelődési Központban. A városi ünnepségen a polgármesteri köszöntőt követően Fáy Péter, a Kölcsey család leszármazottja tart előadást, majd Földesi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) különgyűjteményi igazgatója beszél a Himnusz kéziratáról. 

A 150 éves debreceni Csokonai Színházban Szentpéteri Csilla ad koncertet, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban az Alba Regia Táncegyüttes Mozdulatlan legendák című táncjátéka várja a közönséget.

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) ezen a napon kiállítja Szendrey Júlia vállkendőjét, emellett kamaratárlat nyílik az intézmény Petőfihez és Szendrey Júliához köthető relikviáiból, valamint a 19. század közepének női viselet-kiegészítéseiből.

Az OSZK épületét, a könyvtári gyűjteményeket és az olvasói termeket ingyenes körsétán tekinthetik meg az érdeklődők, Kölcsey titka - a Himnusz kultusza címmel Kulin Ferenc irodalomtörténész tart előadást a Magyarság Házában, míg Petőfi Sándor verseiből Mi lárma ez megént? címmel ad koncertet a Bob és Bobék Orchestra a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). 

Ljubljanában Orbán Viktor miniszterelnök és Miro Cerar szlovén kormányfő nyitja meg az új magyar kulturális intézetet, emellett mintegy 25 országban rendeznek magyar és külföldi előadók közreműködésével koncerteket, kiállításokat, filmvetítéseket és irodalmi programokat a Balassi Intézet szervezésében. 

Az isztambuli intézetben Mácsai Pál és Bereményi Géza Azt meséld el, Pista! című művének török nyelvű kiadásával és közönségtalálkozóval ünnepelnek, Párizsban a magyarul tanuló diákoknak szépkiejtési versenyt rendeznek, Pekingben Petőfi Sándor és Weöres Sándor megzenésített versei hallhatók, Prágában a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mutatkozik be.

A bécsi Collegium Hungaricum (CH) rendezvényén Cseh Tamás dalai Novák János és Márta István tolmácsolásában szólalnak meg és bemutatják Szőcs Géza legújabb verseskötetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?