Ma van a magyar dráma napja

Budapest |

<p>Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból több színházban különleges programmal várják a közönséget, de kiállítás, szoboravatás és díjkiosztó is szerepel az ünnepi programban.</p>

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, s új művek születését ösztönözzék.
Az ünnep alkalmából Major Tamás arcai címmel kiállítás nyílik a XX. századi magyar színházművészet jeles alakjáról a Bajor Gizi Színészmúzeumban, az I. kerületi Horváth-kertben pedig felavatják Ligeti Miklós 1945-ben elpusztult Déryné-szobrának rekonstruált másolatát.
Több színház különleges programokkal várja a közönséget: az egri Gárdonyi Géza Színházat például az igazgató vezetésével járhatják be az érdeklődők, a Miskolci Nemzeti Színházba ellátogatók két készülő produkció nyílt próbájába tekinthetnek bele, a veszprémi Petőfi Színházban pedig operabarátok köre alakul.
Este az Új Színházban tartják az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett hagyományos díjátadót. Az író húga által alapított Szép Ernő-jutalomban idén hárman részesülnek: Bartis Attila a Vígszínházban bemutatott Romlás című drámájáért, Garaczi László eddigi drámaírói munkásságáért, Tolnai Ottó pedig az életművéért. A dramaturgok díját az évad legjobb magyar drámájáért Nádas Péter veheti át Szirénének című művéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?