Kultúra

Ma van A Dal 2022 negyedik válogatója

Ma van A Dal 2022 negyedik, utolsó válogatója, a Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban ismét tíz produkció látható.
author
MTI

2022. február 19. 09:30

A Dal 2022
Kép: Facebook/A Dal 2022 

A közmédia dalválasztója megújult zsűrivel (tagja Wolf Kati, Egri Péter, Ferenczi György és Mező Misi), valamint élő zenével várja a nézőket.

Az idei műsorban negyven előadó versenyez Az Év Dala 2022 címért. Ismét a magyar zenéké a főszerep, a zsűri pedig újra a közönséggel együtt keresi Magyarország slágerét.

A szombati negyedik válogatóban Detti (dalának címe: Mihez Kezdjek), Ekanem (Hideg szél), a Ketch feat. Pink Edvárd (Börtön), a Kontraszt (Éberálom), a MattSet (Most vagy soha), a Napfonat (Mint a zápor), Palágyi Ildikó (Pillangó), a Stage Dives (Bipoláris egyensúly), a Swing á la Django feat. Koszika (Utazás), valamint a SwingGirls feat. Niko (Nagy a szívem) lép színpadra. Az extra produkcióban Ferenczi György zsűritag lánya, Ferenczi Bora, valamint az 1-ső Pesti Rackák társaságában zenél.

A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a nézők. Március 12-én derül ki, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A végső győztesről idén is a közönség dönt.

A nyertes dal előadója Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj év dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, valamint egy tízdalos stúdiólemezt és az egyik felvételhez videoklipet készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik zenei pályájára fordítható nyereménnyel. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó díjat, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.

Az online Akusztik Dalverseny szavazását a műsor végén indítják el A Dal 2022 házigazdái.

Részletes információk A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, a https://mediaklikk.hu/adal2022/ oldalon, valamint a műsor hivatalos YouTube és TikTok csatornáján találhatók.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
machajbefutott

Machaj veszi át a közmédia irányítását

Sulík

Sulík újabb csomaggal lepi meg a vállalkozókat

parlament k

Júniusban a Hlas nyerné a választást a Smer és az SaS előtt; négy százalék felett a Szövetség

dacnjie

GALÉRIA: Kikapott a DAC a Pakstól, Njie összeesett a pályán

A jelenlévők egyszerre emelték fel a kezüket (a szerző felvétele)

Egy helyben toporgás Nagymegyeren

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.