Ma film az STV2-n szlovákiai magyar színészekkel!

<p>Mokos Attila, Boráros Imre, Ropog József és Bandor Éva is szerepel a Torzképek ideje című filmben, amely ma este látható a Szlovák Televízióban.</p>

Franz Xaver Messerschmidt (1736–1783) az előkelő bécsi akadémián tanulta a formázás művészetét. Mária Terézia kedvenc udvari szobrásza volt, ólomban, életnagyságban örökítette meg a királynő alakját. Most őt örökíti meg egy egyórás filmes verzió, mely Torzképek ideje címmel Peter Dimitrov rendezői műhelyében készült, Dušan Mitanával írt közös forgatókönyv alapján. Nem a szobrász teljes életét végigkísérő mozgóképes biográfia ez a szlovák dokujátékfilm. Mégpedig azért nem, mivelhogy Messerschmidt életrajzi adatai nagyon foszlányos formában maradtak ránk, amit tudunk róla, az inkább művészettörténeti értékelés – mondták az alkotók a film sajtóvetítését követő tájékoztatón. Ez a film mégsem a művészettörténeti vonatkozásokra épít. Ahogy a rendező nyilatkozott, azt a keveset mutatták meg az életéről, amit fel tudtak kutatni róla, középpontba állítva a belső szabadságot.
Messerschmidt idővel olyannyira kiesett a gazdag művészetpártolók és megrendelők kegyeiből, hogy Pozsonyba költözött bátyjához, s ott szinte teljesen saját világába zárkózva élt. Ahogy 1993-ban Magda Keleti művészettörténész lapunknak nyilatkozta: „A művészek magatartásában a másságot, a bevett szokásokhoz nem igazodó viselkedést minden kor, minden társadalom tolerálja bizonyos mértékig. De mert Messerschmidt esetében kihívó viselkedése, nagyon sajátos életmódja valószínűleg kisebb fokú lelki sérülésből fakadt, fokozatosan elveszítette előnyös pozícióit, s mindinkább elszigetelődött.” Az elszigetelődés folyamatát, Messerschmidt pozsonyi fogadtatását, életének utolsó szakaszát eleveníti fel a maeste látható film.
Az excentrikus szobrász fő műve, a Karakterfejek című portrésorozat születésének hátterére világít rá ez az új szlovák mozgóképes opus. Annak a hatvannégy fejnek a megértéséhez hoz közelebb, melyek zömét Messerschmidt már Pozsonyban formázta, s amelyek egyegy grimaszt, eltorzult arcot, lelkiállapotot őriznek. Messerschmidt grimaszait mesteri fokon jeleníti meg a kitűnő cseh színész, Marek Vašut.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?