Kultúra

Ma adják át a Grammy-díjakat

Los Angeles | Ma este adják át Los Angelesben a Grammy-díjakat. Az amerikai zeneipar legrangosabb elismerésére a legtöbb, kilenc kategóriában Beyoncé esélyes, de nyolc jelölést kapott Rihanna, Drake és Kanye West is.
author
MTI

2017. február 12. 10:55

Beyoncét egyebek közt a három legfontosabb - az év albuma, az év dala és az év felvétele - kategóriában jelölték díjra Lemonade című albumával és Formation című dalával. Nagy vetélytársa lesz Adele, aki 25 című lemeze és Hello című slágere révén szintén ott van e három kategória jelöltjei között, összességében pedig öt Grammyt nyerhet. 

Mindkét énekesnő fellép a gálán, akárcsak Bruno Mars, the Weeknd, a Daft Punk és Alicia Keys.

Életműdíjat kap posztumusz Nina Simone amerikai soulénekesnő és a The Velvet Underground amerikai rockzenekar, és a gálán megemlékeznek a tavaly elhunyt George Michaelről és Prince-ről.

A Grammy-díjakat 59. alkalommal osztják ki, idén 84 kategóriában ítélik oda.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
parlament k
Frissítve

Sulík és Budaj is a helyén marad, nem váltották le őket

Matej Mišík szerint elképzelhető, hogy újra kötelező lesz védőmaszkot viselni. (TASR-felvétel)

A minisztérium nem készül újabb lezárásokra, de a maszkviselés kötelező lehet

Igor Matovič Richard Sulík

Az OĽaNO rendkívüli elnökségi ülést tart a koalíciós válság miatt

Eduard Heger Igor Matovič

Heger nem zárta ki, hogy leváltják Matovičot

Gyimesi

Egyelőre nem szavaznak a szivárványos zászlókról

Péntek-Pintér Imre

Az iparkamara győri elnöke szerint (is) Bécs és Pozsony hatalmas elszívó erő

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.