Lekerül a fólia „a gyermekekre veszélyes" könyvekről?

dd

A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége a 97. Ünnepi Könyvhét előtt közzétett reformjavaslatában az utóbbi évek egyik legbizarrabb törvényének eltörlését is sürgeti. A boltokban kötelező fóliázást 2023-ban vezették be Magyarországon, és volt olyan kiadó, amely több millió forintos büntetést kapott emiatt. 

A szakmai szervezet szerint ez a rendelkezés nemcsak a könyvkiadók és könyvkereskedők működését nehezíti meg, hanem a kiadói szabadságot is korlátozza. Az MKÉSZ tizenkét pontos reformcsomagban fogalmazta meg a magyar könyvszakma megújítására vonatkozó javaslatait.

A fóliatörvényként ismert szabályozás előírja, hogy bizonyos, a homoszexualitást vagy a nemi identitás kérdéseit érintő kiadványokat csak zárt csomagolásban lehet forgalmazni, hogy a boltban ne lehessen belelapozni a kötetekbe. A rendelkezés az elmúlt évek egyik legtöbbet vitatott kulturális intézkedésévé vált. 

Egy konkrét példa

Ennek legismertebb következménye az volt, amikor a Líra könyvkereskedelmi vállalatot 12 millió forintos bírsággal sújtották, mert nem fóliázta be a fiatalok körében népszerű Heartstopper című kötetet – amelyből egyébként mindenki számára korlátlanul hozzáférhető Netflix-sorozat is készült. A kötet szerzője annak idején nyilvánosan fejezte ki nemtetszését a magyarországi rendelettel kapcsolatban. A két tinédzser fiú szerelméről szóló Heartstopper fólia nélküli árusítása miatt kiszabott fogyasztóvédelmi bírságról 2024 februárjában a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a rosszul fogalmazott rendelet nem kérhető számon, a törvény szövegezésében ugyanis egy vesszőhiba szerepel. Emiatt először a Lírának kedvező ítélet született, azonban azt a Kúria hatályon kívül helyezte. 

Az MKÉSZ szerint minden kiadó számára biztosítani kell a szabad témaválasztás lehetőségét, és meg kell szüntetni azokat a szabályokat, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolják a kiadói döntéseket. A szervezet hangsúlyozza, hogy a könyvkultúra sokszínűsége csak nyitott és politikai befolyástól mentes környezetben őrizhető meg.

Mást is szeretének

A könyvfóliázás eltörlése azonban csupán egy eleme annak a reformcsomagnak, amelyet a szövetség a könyvszakma megújítása érdekében javasol. A tizenkét pont között szerepel például az Alexandra könyváruház-hálózat közel egy évtizede húzódó csődjének kivizsgálása és a felelősség megállapítása is. A szervezet szerint az ügy máig lezáratlan kérdéseket hagyott maga után, miközben számos kiadót súlyos veszteségek értek.

A javaslatok jelentős része a könyvpiac gazdasági viszonyait érinti. Az MKÉSZ szigorúbban szabályozná a könyvterjesztői és könyvkiadói ágazat összefonódását, valamint törvényben maximalizálná a könyvnagykereskedelmi árrést 50 százalékban. Szerintük ezek az intézkedések javíthatnák a kisebb és független kiadók helyzetét, és kiegyensúlyozottabb piaci viszonyokat teremthetnének.

A reformcsomag további elemei között szerepel az e-könyvek áfájának 5 százalékra csökkentése, a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai tekintélyének helyreállítása, a független kiadók nagyobb bevonása a szakmai döntésekbe, valamint egy átlátható, szakmai alapokon működő könyvtámogatási rendszer létrehozása.

Galambos Ádám, az MKÉSZ elnöke szerint a szervezet már 2017 óta dolgozik a könyvszakma igazságosabb működéséért, a kis- és közepes kiadók érdekeinek képviseletéért, valamint a kiadók és terjesztők közötti együttműködés erősítéséért. A szövetség úgy látja, hogy a jelenlegi politikai és szakmai környezet lehetőséget teremthet a régóta sürgetett változtatások megvalósítására, ezért javaslataikat a szakma mellett a döntéshozók figyelmébe is ajánlják.

A könyvfóliázási törvény körüli vita így ismét a szakmai közbeszéd középpontjába került Magyarországon. Az MKÉSZ kezdeményezése arra utal, hogy a kiadók egy része a szabályozás felülvizsgálatát nem önmagában, hanem a magyar könyvpiac átfogó reformjának részeként tartja szükségesnek.

A miniszter már reagált

Tarr Zoltán kulturális miniszter tegnap már reagált is a témára a 97. Ünnepi Könyvhét megnyitóján. Nem közvetlenül az MKÉSZ 12 pontjára válaszolt, de több olyan bejelentést is tett, amelyek egybeesnek a kiadói szövetség követeléseivel. Közölte, hogy a kormány felülvizsgálja azokat a jogszabályokat, amelyeket korábban a „gyermekvédelemre” hivatkozva vezettek be. Ez vélhetően a fóliázásra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát, illetve mielőbbi megszüntetését is magában foglalja.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?