Lehár Ferenc 75 éve halt meg

dd

1948. október 24-én halt meg a komáromi születésű Lehár Ferenc, a magyar operett történetének egyik legnépszerűbb szerzője, akinek A víg özvegy, a Luxemburg grófja és a Cigányszerelem című remekműveket is köszönhetjük.

Komáromban született 1870. április 30-án, ahol katona-karmester apja állomásozott. Gyermekkorát Pozsonyban, majd Sopronban töltötte, 1880-tól Budapesten élt a család. Lehár Ferenc 12 éves koráig csak magyarul beszélt, és haláláig magyar állampolgár maradt. Fiatal kora miatt sem a budapesti, sem a bécsi konzervatóriumba nem vették fel annak idején, ezért a prágai konzervatóriumban tanult hegedű szakon. Az intézmény szabályait áthágva zeneszerzésre maga Antonín Dvořák oktatta őt. Akkoriban igen szerény körülmények között élt, egy ideig színházi hegedűs is volt, majd elnyert egy hangversenymesteri állást. Innen apja csábította el, akinek szólóhegedűsre volt szüksége saját katonazenekarában. Lehárt ez nem elégítette ki, húszévesen sikeresen megpályázta a losonci ezred karmesteri posztját. Ezzel a hadsereg legfiatalabb karnagya lett, e minőségében végigjárta a monarchia városait. 1891-ben találkozott a valcerkirály ifjabb Johann Strauss-szal, de barátjának mondhatta Puccinit is.

1902-ben mutatták be első operettjét, a Bécsi asszonyokat, következő művét, A drótostótot már 100-szor játszotta a pesti Magyar Színház. 1905-ben került színre talán legnépszerűbb alkotása, A víg özvegy. A darabot öt évvel később már 400 színházban láthatta a közönség világszerte, New Yorkban 416 alkalommal játszották, s többször is megfilmesítették. Sikeres lett A mosoly országa filmes változata is.

Lehár Ferenc összesen 31 operettet írt, a legtöbbnek Bécsben volt a premierje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?