Külföldre menekült, világhírű lett

Kellner Sándor László néven született a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztón, Zoltán testvére szintén filmrendező, Vince díszlettervező lett. Apjuk halála után Kecskemétre, majd a fővárosba költöztek, Sándor középiskolai tanulmányait már ott végezte. A kiváló fogalmazókészséggel megáldott fiú újságíró-gyakornokként kezdte filmkritikákkal. Szerzői álnévként vette fel a Korda vezetéknevet, a diákoknak ugyanis tiltották, hogy újságíróként dolgozzanak. A nevet egyik kedvenc mottójából, a katolikus liturgia egyik sorából – Sursum corda, vagyis Emeljük fel szívünket– vette.

Huszonkét évesen ő alapította az első magyar filmes szaklapot. Sokat olvasott, ekkor még nem forgatókönyveket, hanem regényeket. Filmes pályája kezdetén olyan irodalmi műveket vitt vászonra – még némafilmként –, mint Jókai Mórtól Az aranyember, vagy Babits Mihálytól a Gólyakalifa, amely akkor ultramodern műnek számított. Fő célkitűzése az volt, hogy világszínvonalú, az amerikai filmek dramaturgiáját követő és azokhoz hasonló technikai minőségű filmeket gyártson Magyarországon. Előnyben részesítette az igényes, klasszikus irodalmi műveken alapuló mozidarabokat.

Még nem volt 27 éves, de már 25 némafilm volt a háta mögött, köztük a Bródy Sándor művéből készült Nagymama, amelyben Blaha Lujza is szerepelt. Azért kellett elhagynia hazáját 1919-ben, mert a Tanácsköztársaság idején részt vett a filmgyártás átszervezésében, ezért a kommün bukása után letartóztatták. Felesége, a film- sztár Korda Mária közbenjárására bocsátották szabadon, és a házaspár azonnal Bécsbe menekült. Sándor ott is folytatta filmes pályafutását, majd Berlin következett, és 1927-ben már Hollywoodban volt rendező. Felesége minden filmjében játszott, de beköszöntött a hangosfilm korszaka, és Máriának olyan erős magyar akcentusa volt, hogy senki nem akart vele dolgozni, még a saját férje sem. 1930-ban el is váltak. A színésznő örökre megharagudott a férjére, élete végéig perben állt vele, és közös gyereküket is ellene nevelte.

Korda nem érezte jól magát Hollywoodban, visszavágyott Európába, és 1931-ben Londonba költözött a fivéreivel, ott alapította meg a London Films stúdiót. (A brit kormány úgy próbált védekezni a hollywoodi filmek dömpingje ellen, hogy korlátozta az évente bemutatható amerikai alkotások számát, és komoly anyagi támogatást biztosított a helyi filmgyártó vállalkozásoknak. Korda ennek köszönhetően virágoztatta fel cégét). A VIII. Henrik magánélete, amelyet ő rendezett, azonnal óriási nemzetközi filmsiker lett. Korda ekkor még nem engedhette meg magának a később védjegyévé vált pazar díszleteket és látványvilágot, ezért kitalálta, hogy a történelmi témát magánéleti vígjátékká dolgozza át, melyben a zsarnok király és szerencsétlenül járt feleségeinek alakja finom, ironikus humorral jelenik meg. A filmre világszerte kígyóztak a sorok a jegypénztáraknál, az USA-ban Oscarra jelölték. Korda Sándor egy csapásra az egyik legsikeresebb brit filmessé vált.

A legmodernebb technikával felszerelt, hatalmas műtermeket üzemeltetett, amelyekben évente átlagosan 250 filmet gyártottak. Legfontosabb alkotótársa két öccse volt. Filmjeiben (Don Juan magánélete, Rembrandt, Lady Hamilton) a történelem és a művészet nagyjait hozta emberközelbe, és hasonló népszerűséget értek el a Korda Zoltán által rendezett egzotikus és mesefilmek is, amelyeknek Sándor a producere volt. A bagdadi tolvajt három Oscar-díjjal jutalmazták, ezek egyikét a látványért a harmadik testvér, Vince kapta. A dzsungel könyvét négy kategóriában jelölték, Korda Vince mellett a muzsikát komponáló Rózsa Miklóst is. Az angol gyarmatokért folyó harcokról szólt a sikeres regényt filmvászonra vivő A négy toll, az Edgar Wallace művein alapuló Bosambo címszereplője pedig az amerikai fekete énekes-színész Paul Robeson volt.

Olyan színészek pályáját indította el, mint Laurence Olivier és Vivien Leigh (akik az általa rendezett Lady Hamiltonban együtt is játszottak). Ő fedezte fel Steiner László színészt is, aki Leslie Howard néven lett világhírű (Elfújta a szél). Közeli jó barátja volt a későbbi kormányfő, Winston Churchill, aki több forgatókönyvet is írt Korda cégének, az író Graham Greene és Robert Graves, valamint a rendező-színész Orson Welles.

A legendásan jól öltözött, mindig elegáns Korda szellemes, kiváló társalgó és híresen nagy pénzügyi hazardőr volt. Filmvállalkozásain nemegyszer vagyonokat veszített, de mindig sikerült talpra állnia. Az a mondás járta róla, hogy az üres páncélszekrényből is képes volt pénzt kivenni. Több nyelven beszélt, mindegyiken erős magyar akcentussal, ami nem érdekelte, sőt olykor még rá is játszott – de veszekedni egészen haláláig csak magyarul szeretett.

A brit állampolgárságot 1936-ban kapta meg, 1942-ben Churchill javaslatára VI. György király lovaggá ütötte, így kijárt neki a Sir Alexander Korda megszólítás. A második világháború alatt ismét Hollywoodba ment, de immár ünnepelt rendezőként. A háború után visszatért Angliába, ahol jobbára producerként tevékenykedett, és a televíziózás jelentőségét felismerve filmjei jogát nagy tévétársaságoknak is eladta. Utolsó munkája a Laurence Olivier rendezésében és főszereplésével készült Shakespeare-adaptáció, a III. Richard volt 1955-ben. A következő évben a Kensington-palota közelében lévő otthonában szívrohamot kapott és 62 évesen meghalt.

A filmtörténelem leleményes tehetségű, mindig újító szellemű, kockázatkereső producerként őrzi az emlékét. 1947 és 1967 között az ő nevét viselte a brit filmakadémia (BAFTA) az év legjobb brit filmjének járó kitüntetése. Róla nevezték el a Corvin Budapest Filmpalota legnagyobb termét, valamint az etyeki Korda Sándor Filmstúdiót, ahol nemzetközi produkciók készülnek.

Korda Vince fia, Michael Korda könyvben emlékezett meg a Korda testvérek kalandos életéről (A szerencse fiai). Másutt címmel 2018-ban magyar dokumentumfilm is készült a három fivérről.