Kristen Stewart lesz a Berlinale zsűrielnöke

dddddd

Kristen Stewart amerikai színésznő lesz a 73. Berlini Nemzetközi Fllmfesztivál zsűrijének elnöke – számolt be róla a deadline.com hollywoodi portál.

„Fiatal, ragyogó és jelentős munka áll már mögötte, Kristen Stewart tökéletes híd Amerika és Európa között” – méltatta a sztárt a Berlinale két igazgatója, Mariette Rissenbeek és Carlo Chatrian. Hozzátették, hogy számos emlékezetes karaktert formált meg filmjeiben, és nemzedéke egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb színészének tekintik.

A 32 éves színésznő már két évtizede forog a filmvilágban. David Fincher Pánikszoba című 2002-ben bemutatott filmjében Jodie Foster partnereként robbant be a köztudatba, majd 2008 és 2012 között az Alkonyat-filmek főszereplőjeként aratott sikert világszerte. Legutóbbi munkái közé tartozott a Spencer című filmben Diana hercegnő szerepe, amelyért idén Oscarra is jelölték.

Filmrendezőként 2014-ben debütált, azóta egy rövidfilmjét a velencei filmfesztiválon, egy másikat pedig Cannes-ban mutatta be. Most dolgozik The Chronology of Water című első nagyjátékfilmjén, Lidia Yuknavitch amerikai író memoárjainak adaptációján.

A Berlinalét 2023. február 16. és február 26. között rendezik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?