Közösségteremtés a színpadon

fesztivál
Szepsi |

Az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál immár 21 éves múltra tekinthet vissza. Az egykori diákszínjátszók felnőttekként folytatják; az ország minden részéről Szepsibe érkező csoportok pedig legalább annyira kíváncsiak egymás produkcióira, mint a zsűri véleményére.

A fődíj idén Komáromba került, a Marianum Egyházi Iskolaközpont gimnazistáiból verbuválódott csapat vitrinjébe. Nevükben a MEG+ az állandóságot fejezi ki (MEG = Marianum Egyházi Gimnázium), a csoportnév folytatása pedig évről évre változik, egyrészt az aktuális előadásra utal, de kifejezi a folyamatos megújulást is, ami egy diákcsoport életében kikerülhetetlen. A közös munkát 2014-ben kezdték Tóth Gábor vezetésével, az idei már egy teljesen más csapat. Munkájukat több külső szakember is segítette: táncos, zenészek, dramaturg, bábos és beszédtanár. Majdnem minden éven részt vettek a komáromi Jókai Napokon, ahonnan gyakran távoztak díjakkal. 

A Szepsiben taroló Fehérlófia az ismert mese sajátos adaptációja, azaz nemcsak megjelenítették a mesét, hanem újra is gondolták. Megpróbálták belesűríteni mindazt, amit a játszók számára ez a mese jelent, nevezetesen a felnövés történetét, kortárs szerzők szövegeinek beékelésével, saját gondolataik kimondásával és élő zenével.

„Az idealista kamasz találkozását a felnőttek kicsit megkérgesedett világával, a kísértésekkel és legyőzésükkel, a veszteségekkel és kihívásokkal. A végeredmény egy eléggé szaggatott, kiszólásokkal tarkított, kicsit heterogén keverék lett. Viszont ízig-vérig a miénk. Ez is valami... És a valami már nem semmi!”

– áll az előadás ismertetőjében.

A Fehérlófiával szerepeltek az idei Jókai Napokon is, ahol Tóth Gábor elnyerte a legjobb rendezés díját.

Az Egressy-fesztivál egyik nívódíját a füleki Zsákszínház kapta a zsűritől (Regős János, Juhász Dósa János és Körömi Gábor). A Mázik István vezetésével működő csoport idén 40 éves, eddig több mint 40 darabot vittek színre, 300 előadást tartottak határon innen és túl, számos díjat kaptak. Azóta, hogy 2011-ben állandó otthonukból, a füleki Vigadóból kénytelenek voltak átköltözni a városi művelődési központ épületébe, leginkább kamaradarabokat játszanak. Az utóbbi két évben pedig gyakran a rendező otthonában zajlottak a próbák, mivel a vmk rekonstrukciója elhúzódott. 

A mostoha körülmények ellenére új, négyszereplős előadásuk, A negyvenedik remekül sikerült. Ionesco Különóra című „tragikus komédiáját” aktualizálták, olyannyira, hogy a címét is megváltoztatták. Szellemes ötlet ez, hiszen nemcsak a darabban szereplő sorozatgyilkos matematikatanár negyvenedik áldozatára utaltak így, hanem a csoport negyvenéves fennállására is.
A másik nívódíjat a  tornai Vár-lak színjátszócsoport érdemelte ki, amely 2018 januárjában alakult, de már tavaly sikert aratott Szepsiben. Idén S. Szabó István A keresztanya című vígjátékát állították színpadra Balázs Éva és Kajkó Henrietta rendezésében. Hálás darab ez, egy vidám, mai maffiatörténet. A Keresztapa váratlan halála után kissé butácska özvegye próbálja megszilárdítani kétes, felettébb ingatag hatalmát. Az asszony legfontosabb terve, hogy fia feleségül vegye az ukrán maffiafőnök egyetlen lányát, és ezzel a friggyel ő legyen a leghatalmasabb, legbefolyásosabb család feje Európában. A kacagtató konfliktusok a félreértéseken alapulnak, mint annyi más vígjátékban. Ennek a műfajnak megvannak a buktatói is, például alaposan túl lehet játszani a karaktereket. A tornaiak szerencsére nem estek ebbe a hibába, jól tudják, hogy a kevesebb néha több.

Végezetül álljon itt az egyik zsűritag, a budapesti Körömi Gábor drámapedagógus és rendező értékelése, aki 2005 óta vesz részt a fesztiválon. 

„Idén is három nap nagyszerű színjátszást láthattam Szepsiben. Bolondos gyermekszínjátszást, mesés és filozofikus diákszínjátszást, féktelen komédiázást, közös hagyományőrzést, félelmetes és szertelen színházat. Voltak ismerős társulatok, akiket nagy szeretettel üdvözöltünk, és jöttek újak, akiket ugyanolyan örömmel fogadtuk. Az amatőr színjátszó társulatok előtt mindig három fő cél lebeg: egyrészt a színházcsinálás, és ehhez szükséges, hogy fesztiválokra, versenyekre is járjanak, hogy a szakmai találkozókon kapjanak visszajelzést a munkájukról, és megerősödve, színházi tapasztalatokkal gazdagabban folytathassák a munkát. Másrészt a kultúraközvetítés, hiszen a régiójukban ezek a csoportok sokszor lépnek fel, s ezzel viszik a magyar kultúrát, viszik a tartalmas színházi szórakozás élményét a saját közösségeiknek. A harmadik, ugyanolyan fontos dolog a közösségépítés, hiszen nemcsak az alkotás, nemcsak a szereplés, hanem a baráti közösség is fontos része a munkának. Figyelnek és támogatják egymást, s egymást erősítve lesznek összetartóbb közösség, melyre talán a legnagyobb szükség van ebben az elidegenedett világban”.

Ennek a közösségteremtésnek szép példája a füleki Apropó Kisszínpad, amely Szvorák Zsuzsa vezetésével gimnazisták generációinak adta meg az együtt gondolkodás, a közös munka és a közös siker élményét. Ennyi fiatalt mozgatni nem kis feladat, Szvorák Zsuzsa megérdemelten kapta idén a rendezői díjat Čapek A rovarok életéből című drámájának feldolgozásáért, amelyet Édes Álmok címmel mutatott be a füleki csapat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?