Kossuth Lajos losonci szobra

Ez csak annyiban igaz, hogy a négy szobor közül jelenleg ez az egyedüli, amely– s itt mellőzzük a körülményeit – megtekinthető. Az első Kossuth-szobrot, Székely Jenő alkotását 1906-ban Érsekújvárott állították fel, a Rónai József által készített rozsnyóit 1907-ben avatták fel, s ugyanebben az évben készült el a dobsinai Kossuth-szobor is, melyet 1973-ban Rudabányán, az Ásványtani Múzeumban helyeztek el. Megcsonkítva, fej nélkül ugyan, de megvan a losonci Kossuth-szobor is, melyet 1910-ben avattak fel a Kubinyi téren.

Kossuth Lajos, bár személyesen sohasem járt Losoncon, nagy tiszteletnek örvendett a város polgársága körében. 1863-ban a városi tanács tagjainak indítványára az akkor már Turinban élő kormányzót a város díszpolgárává választották. Kossuth levélben mondott köszönetet a bizalomért, melyben többek között ezt írta: „…Losonc városa hiven áldozatkészen teljesítette kötelességét a Hon megtámadott jogainak védelme körül. És elkövetkeztek a jogtalan bosszú szenvedélynek átkos napjai. midőn az elbizakodott erőszak a honszeretetet, mint megbocsáthatatlan bűnt üldözé. Losonc Városát Magyar Bresciájává szemelte ki magának az idegen segéllyel diadalmoskodott ellenség … Egy ily város által méltónak tartatni a polgárai közé soroztatásra oly megtiszteltetés, mely nemes önérzetre jogosít. Olyannak nyujtva, ki számüzetve van, mert hű maradt az ügyhöz, melyért Losonc Városa annyit szenvedett, a megtiszteltetés mély értelmet nyer. Jutalom a multért – vigasztalás a jelenre – ösztön a jövendőre Hálát mondok Losonc Városa polgárainak, hogy testvéries jóakaratuknak e hármas értelmü jelére érdemesnek itéltek. A Díszpolgári Oklevelet, mellyel számkivetésemben megtisztelni méltóztattak őszinte meleg köszönettel fogadom. Isten legjobb áldása legyen Losonc Városa Közönségével.”

Kossuth halálakor a losonciak személyesen vettek részt a temetésén. A küldöttség tagjai a részükre felajánlott útiköltséget nem fogadták el: ebből fedezték egy, később a városháza tanácstermébe került Kossuth-kép költségeit. Lényegében ekkor indult el a Kossuth-szobor felállítását célul kitűző mozgalom is. A szobor elkészítésére 1900-ban a losonci Önálló Iparosok Műkedvelő Társasága, a Magyar Asztaltársaság, a Kossuth Lajos Asztaltársaság, valamint Szalkay Lajos színigazgató és társulata kezdeményezett gyűjtést, amelynek eredményeként 4000 korona gyűlt össze. 1907-ben Wagner Sándor polgármester vezetésével szoborbizottság alakult, s ezzel csaknem egy időben a városi közgyűlés határozatban rögzítette, hogy a szobor elkészítésének költségeihez ekkor hiányzó 15 000 koronát évi részletekre osztva beveszi a városi költségvetésébe. 1908. január 29-én megtartott ülésén a bizottság Csordás József helybeli szobrászművészt bízta meg a szobor elkészítésével – Csordás röviddel azelőtt tért haza külföldi tanulmányútjáról. Megállapodtak arról is, hogy az eredetileg tervezett márvány kivitel helyett a honvédet ábrázoló mellékalak és Kossuth alakja bronzból fog készülni. Az akkor már jobbára Budapesten alkotó Csordás József azonban súlyosan megbetegedett, s 1909. május 17-én, 49 éves korában váratlanul elhunyt. Özvegye felajánlotta a városnak, hogy „… a szobrot a meglévő terv szerint más szobrásszal hajlandó elkészíttetni, ugyanazon feltételek mellett, ahogy a szerződés körülírja“. Ez a szobrász Holló Barnabás volt, aki a „művésztársa iránti kegyeletből“ beleegyezett abba, hogy a Csordás József által megmintázott szobrot az eredeti összegért elkészíti. A szoborbizottság július 2-án fogadta el az ajánlatot, s a szeptember 20-án megtartott ülésen Wagner Sándor már Holló Barnabás pályaművét is bemutatta „amely úgy felfogásában, mint művészi értékében messze fölülmúlja néhai Csordás szobor tervezetét”.

A szobor talpra állítását (Kubinyi tér) a Losoncz és Vidéke tudósítása szerint 1910. szeptember 18-án fejezték be. A szerkesztőség kérésének eleget téve Holló Barnabás így írta le alkotását: „Kossuth egyszerű pózban elgondolkozik a haza sorsán és a vérrel öntözött dicsőséges 48-as időkön. A talapzaton elhelyezett sebesült honvéd szimbolizálja haraszti kőbe faragva Losonc város pusztulását a szabadságharc idejében. A bronzba öntött szobor maga 2 m 50 cm magas, ehhez arányosan harmonizál a haraszti kemény mészkőből konstruált talapzat“.

A szobor leleplezésére 1910. szeptember 19-én került sort, melyre meghívták Kossuth Ferencet, Lajos Tódort, a vármegye országgyűlési képviselőjét, a szomszédos vármegyék és városok képviselő-testületeit és a helyi szervezeteket is. A vendégeket Wagner Sándor polgármester fogadta, az ünnepi beszédet Beniczky Kálmán, a gimnázium igazgatója tartotta meg. Őt Kossuth Ferenc követte, aki betegen érkezett az ünnepségre, s fel kellett segíteni az emelvényre: „... Itt áll e szobor, ércbe öntve és némán. És mégis hallom a hangját, amint hozzánk beszél. Azt mondja e szobor: meghaltam, de elveim, eszméim, akaratom, vágyódásom örökké élnek ... E szobor ércbe van öntve, nincs szíve. És mégis mindazok, akik hozzá közelednek, érzik, hogy szivük melegebben dobog, mindnyájan érzik, hogy lelkükben az a bizonyos elhatározás érlődik meg, amely elhatározást e szavak fejezik ki: a haza minden előtt. ... A fiui kegyelet hozott engem ide betegen, a fiui kegyelet buzdít engem abban a munkában, amelyet én is végzek a hazáért abban a tudatban, hogy ha az ő szellemét nem is örököltem, de az ő tiszta hazaszeretetét igen...“ A szobor talapzatára 48 koszorú került, az ünnepség este a Vigadóban megtartott ünnepi vacsorával ért véget, amelyen Sörös Béla és Wagner Sándor mondott pohárköszöntőt, majd ismét Kossuth Ferenc szólalt fel, aki egyebek között ezt mondta „... A mai ünnep engem talán közelebbről érint, mint bárkit ebben a hazában, mert Kossuth Lajos vérének vére vagyok, kit hozzá nemcsak a fiui kegyelet, hanem a férfiú érett meggyőződése is kötött azon évek hoszszú során át, melyeket vele együtt töltöttem a hontalanságban, enyhíteni igyekezve az ő honfi bánatát, kevésbé rideggé tenni a sors által feldúlt otthonát, vigasztalni őt, mikor fájdalom, nagyon is gyakran vigasztalásra volt szüksége, ápolni őt, mikor készült utolsó útjára, arra az útra, amely az ő számára az egyetlen út volt, mely út visszavezethette már elveszett hazájába…”

A szobrot néhány nappal az államfordulat után, 1919. január 8-án (más források szerint 12-én) az éj leple alatt távolították el a helyéről. Az idősebb városlakók visszaemlékezései szerint a szobrot a cseh legionisták kötéllel lehúzták – valószínűleg ekkor tört le a feje is –, majd a városon végigvontatva a tüzérlaktanya istállójában helyezték el. Itt találták meg 1969-ben, amikor egy tornaterem alapjait ásták ki. A helyi muzeológusoknak köszönhetően elkerülte a beolvasztást, biztonságos helyen várja sorsa jobbra fordulását.