Korábban kezd az EDDA

dd
Galánta |

Nem zenei jellegű izgalmakra is számíthatnak a hétfői EDDA-koncert résztvevői. Magyarország határainak tervezett lezárása miatt a galántai buli 19.30-kor kezdődik a meghirdetett 20 óra helyett, utána pedig rohamtempóban kell összepakolniuk. 

A zenekar stábja csak a kezdés időpontjának megváltoztatásának feltételével vállalta a koncertet. „Nem kockáztathatnak, mert a következő héten három koncertjük lesz Magyarországon, és ha nem érnek vissza a határra hétfő éjfélig, akkor tíz nap karantén vár rájuk, és elmaradnak a vállalt fellépéseik“ - tudtuk meg Török Adrienn fő szervezőtől, aki minden érdeklődőt arra kér, hogy időben érkezzen a galántai amfiteátrumba, mert a zenészek pontban fél nyolckor a húrok közé csapnak. Mivel a járványhelyzet miatti biztonsági előírások betartása vélhetően lassítja a beengedést, érdemes kihasználni a 18.30-as kapunyitást.

A magyar kormány radikális döntése miatt hosszú ideig az EDDA Művek lesz az utolsó zenekar, amely hazánkba látogat Magyarországról. Ha megnyerik a versenyfutást az idővel, lesz mit mesélniük unokáiknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?