Könyv Storno garamszentbenedeki munkásságáról

Ha valaki behatóbban foglalkozik Garamszentbe­nedekkel, két magyar kútfő megkerülhetetlen. Az egyik a pozsonyi András-temetőben nyugvó Knauz Nándor (1831–1898) történész, katolikus pap, a Magyar Tudományos Akadémia tagja által írt A Garan-melletti Szent-Benedeki Apátság (Budapest, 1890) című összefoglaló. A másik a Selmecbányán született, 1919-ig garamszentbenedeki plébánosként szolgáló Haiczl Kálmán (1866–1952) hely- és egyháztörténész A garamszentbenedeki apátság története (Budapest, 1913) című munkája. Ezek a szakirodalomban gyakran hivatkozott kötetek, de Jozef Gajdoš (hely)történész szerint sokszor anélkül merítenek belőle a szlovákiai szakirodalomban is, hogy figyelembe vennék az utóbbi bő egy évszázadban felmerült új ismereteket, megközelítéseket. Erre is int Gajdoš Hronskobeňadický kláštor a jeho prestavba Franzom Stornom (A garamszentbenedeki kolostor és annak Storno Ferenc általi átépítése) című, idén kiadott monográfiája, amely a történelmi Magyarország és a mai Szlovákia egyház- és művészettörténetében fontos szerepet játszó műemlékegyüttes építéstörténetéről, főként annak a soproni id. Storno Ferenc (1821–1907) nevével fémjelzett neogótikus (regotizáló, historizáló) átalakításáról szól.

A gazdagon illusztrált kötet a szerző szerint afféle útikönyvként is olvasható. A romantikus-historizáló építészetről szóló, szlovákiai (felső-magyarországi) példákat is felsorakoztató bevezető után id. Storno Ferenc és az őt segítő fiai, ifj. Ferenc és Kálmán munkásságáról ad összefoglalót. A garamszentbenedeki bencés kolostor és templom 1881. július 21-én részben leégett. Ez szükségessé tette, hogy az esztergomi káptalan és hercegprímás kezdeményezésére újjáépítsék. A munkálatokat az egyház részéről Knauz Nándor akkori esztergomi kanonok hosszabb ideig a helyszínen felügyelte, a terveket pedig id. Storno Ferenc dolgozta ki. A kor bécsi építészeti purizmusából kiinduló soproni tervező jelentős mértékben átformálta a komplexumot, főként a templomot. Gajdoš minden egyes fontos rész átalakításának egy-egy fejezetet szentel (a főhomlokzat, az erkély és a portál, a tornyok, a feszület, az egyes oltárok, a vitrázsok, a keresztelőkút, a címerpajzsos boltozati zárókövek, a freskók, az orgona, a harangok, a gyóntatószékek és egyéb beltéri berendezési tárgyak). Ahol csak lehetséges, képek mutatják be az átalakítás előtti helyzetet, Storno terveit és a mai állapotot. Mindezekre a mozzanatokra pontosan utal a szöveg, ezért a könyv valóban amolyan kalauzként forgatható.

Külön fejezet szól a török elleni ütközetben (1664) elesett I. Koháry István mauzóleumáról, amely a templom egyik oldalhajójában áll. Hosszabban idézi a monográfia Haiczl Kálmán korabeli helyi plébános összefoglalóját arról, hogyan helyezték el Koháry földi maradványait az ifj. Storno Ferenc tervezte mauzóleumban. Az 1909. augusztus 25-i ünnepségen részt vett a Koháry-leszármazottnak is számító Coburg Ferdinánd bolgár cár (a szentantali kastély ura), valamint Bars és Hont vármegye küldöttsége is. A szentmisét a zselízi születésű Fischer-Colbrie Ágost akkori kassai püspök celebrálta. Ugyancsak Haiczltól olvasható részletgazdag leírás a megújult templom Simor János bíboros és hercegprímás általi, 1889. szeptember 29-i felszenteléséről.

Az utolsó fejezetek afféle függeléként kerültek a kötetbe. Mivel id. Storno Ferenc nemcsak az átalakítás terveit készítette el, hanem az 1881-es tűzvész utáni állapotrajzokat is neki köszönhetjük, a monográfia ezekről is tájékoztat. Gajdoš röviden bemutatja Knauzot és Haiczlt, továbbá a köteteiket. Külön ajándék a magyar olvasónak, hogy jól kivehető a szöveg például azon a képen, amely a Vasárnapi Ujság 1881-es tűzvészről szóló korabeli tudósítását mutatja.

A kutató körültekintően foglalkozik több érdekes kérdéssel. Az egyik a templom diadalívén elhelyezett feszület készítésének a kora. Kitér arra, hogy egyes turistacsoportoknak erről a keresztről azt állítják, I. Géza király a templom 1075-ös felszentelésekor Nehémiás esztergomi érsek elé hozta, majd a templomnak adományozta. Más csoportoknak – teszi hozzá a szerző – ugyanezt a történetet mondják el, de I. Géza helyett Szent Lászlót említik. Mivel Gajdoš szerint ezek a tájékoztatók erősen összefüggnek Knauz nézetével, melyszerint  I. Géza a kolostoralapító, a feszületet restaurátori vizsgálatnak vetették alá – egyrészt a felújítás kedvéért, másrészt a pontosabb datálás érdekében. „Már első ránézésre is nyilvánvaló, hogy a kereszt több stíluskorszak kifejezési stílusainak a keveréke, és csak nagyon nehezen sorolható a 11. századba” – jegyzi meg. A František Šmigrovský és munkatársai által végzett elemzés a 19. század második felére teszi a feszület keletkezését, és – fűzi hozzá Gajdoš – ezt a datálást erősítette meg a korpuszon elsődlegesként megmaradt polichróm réteg többszöri analízise is. A kutató a soproni Storno-hagyaték vizsgálata során a korpuszról készült terveket is talált. Mint megjegyzi, id. Storno Ferenc a vázlatfüzetében lerajzolt egy Sopronhoz közeli, vimpáci (Wimpassing an der Leitha, Ausztria) keresztet, s abból indult ki a garamszentbenedeki kereszt tervezésekor. A könyv írója arra a következtetésre jut, hogy a restaurátori kutatás feltüntetett eredményei szerint a kereszt nem középkori, román stílusúnak pedig végképp nem tekinthető. „Nem köthető össze az Árpádok királydinasztiájával. Úgy tűnik, éppen ez a megállapítás mutat rá arra, milyen nagyon idealisztikus módon mutatták be a volt garamszentbenedeki kolostor történetét. A történelemnek az Árpádok javára történő egyfajta misztifikálásáról beszélhetünk” – hangsúlyozza. Hozzáfűzi még, hogy ez egyben kételyeket ébreszt Knauz egyéb állításaival kapcsolatban is. Több olyan megközelítés szerepel Gajdoš kötetében, amelyek egy-egy korábbi állítást megkérdőjeleznek, és természetesen a szakma feladata (nem pedig egy rövid ismertetőé), hogy ezekről higgadt eszmecserét folytasson.

Gajdoš kitér arra is, hogy a második világháború után a szaléziek eltávolítottak több, Árpád-házi szenteket ábrázoló alkotást is a templomból. Az egykor a templomhajó egy-egy oszlopánál álló, de ma a plébániahivatali raktárban levő Szent István- és Szent László-mellékoltár helyére a második világégést követően Szent József- és Don Bosco-mellékoltár került. A szakember szerint megfontolandó, hogy az Árpád-házi királyok oltárai visszakerüljenek az eredeti helyükre. Tegyük hozzá: ezt például azért is fontolóra lehet venni, hogy – szó szerint – körüljárhatóbb legyen a múlt…

Korpás Árpád