Kočner, a hiányzó láncszem

Barbora Berezňáková még nyolcéves sem volt, amikor filmjének „cselekménye” lezajlott. A rendezőnő saját állítása szerint világosan emlékszik arra, hogy odahaza a vacsoraasztalnál szóba került ifjabb Michal Kováč elrablása és egy fiatal nyomozó, Róbert Remiáš felrobbantása. Pszichológus édesapja ráadásul rövid ideig a szlovák titkosszolgálatnak is dolgozott – hogy mit, az ma már nyilván nem fontos.
Eredetileg játékfilmben szerette volna feldolgozni a kaotikus kilencvenes évek máig felderítetlen politikai bűncselekményeit, ehhez kezdett anyagot gyűjteni 2014-ben. Fegyveres Oszkárral, az emberrablás koronatanújával is többször találkozott, és emlékszik a pillanatra, amikor eldöntötte, hogy mégis inkább dokumentumfilm lesz ebből. „Ott ült mellettem az autóban egy felnőtt férfi, egyik cigarettát szívta a másik után, és közben potyogtak a könnyei. Rádöbbentem, hogy a valós szereplők sokkal hitelesebben jeleníthetik meg ezt a témát, mint a színészek, a való élet erősebb, mint annak reprodukciója.”
A rendezőnő ezen alapigazság mentén forgatott Remiáš családtagjaival, előkerültek az esküvői fotók, az édesanya elmesélte fia temetését – a film első negyedórájában nincs semmi politika, csak őszinte érzelmek. 
Fegyveres Oszkár is emberként, nem egykori titkosrendőrként jelenik meg a színen, és kiderül, hogy jó humora van. Azt kérdezi a rendezőnőtől, hogy miért fogott bele ebbe a nehéz témába, miért nem valami természetfilmet csinál inkább, például a pitypangról. Attól kezdve fekete-fehér, direkt „művészieskedő” lassított snitteken fel-felbukkan a filmben a pitypang, vagy gyermekláncfű, ahogy a szél lefújja a virágzás utáni termését. 

Fegyveres abba a játékba is belemegy, hogy mikrofonnal a kezében kérdezgesse a pozsonyi utca emberét arról, kinek mit mond a Remiáš vagy esetleg a Fegyveres név. „Rég volt, nem emlékszem már, valami maffiózók voltak” – válaszolja egy huszonéves városi rendőr. Egy öltönyös fiatalember pedig, miután a riporter felfedi magát és bemutatkozik, kezet ráz vele és közli, hogy nagyon tiszteli őt azért, amit tett. 
Tényleg komoly elszántság és bátorság kellett ahhoz, hogy Fegyveres kimondja: Ivan Lexa megbízására a Szlovák Információs Szolgálat bonyolította le azt az emberrablást 1996-ban, mert Vladimír Mečiar kormányfő nem jött ki Michal Kováč államfővel, és kompromittálni akarta őt valamivel. A Technopol-ügyről kevés szó esik a filmben, úgyhogy aki erre kíváncsi részletesebben, inkább olvasson korabeli újságcikkeket. Peter Tóth egykori Sme-újságíróval mindenesetre a Technopol épülete előtti füves területen forgattak, és benne hagyták, amikor Tóth azon aggódik, hogy még a végén ürülékbe lép. A három barátról (Remiáš, Fegyveres, Tóth) készült híres fotó is előkerül, és olyan hátborzongató dolgot is kimond (az akkoriban huszonéves) Tóth, hogy Robóval együtt izgalmas kalandként élték meg, amikor SIS-es autók követték őket, röhögtek, hogy a benne ülőket már név szerint ismerik, és tetszett nekik, hogy ők ilyen fontos emberek lettek. A robbanás után aztán minden halál komollyá vált. 
A stáb gyakran meg is mutatja magát, végignézhetjük, ahogy beállítják a lámpákat, igazgatják a mikroportot egy-egy riportalany ingén, vagy mennek utána a kamerával. Ezt a werkfilmjelleget erősítik a szándékosan roncsolt, reszketeg, VHS-minőséget imitáló snittek, amelyek a valódi VHS-felvételekkel, korabeli híradórészletekkel keverve izgalmas képi világot eredményeznek. 
A történetet úgy mesélik el, hogy azok is „élvezzék”, akik nem éltek még a kilencvenes évek közepén. És pont ez a film gyenge pontja: az idősebbek semmi újat nem tudnak meg belőle a már említett „emberi nézőponton” felül. Ráadásul fel-felbukkan egy név, amelyet az utóbbi hónapokban mindenki megtanult: Marián Kočner vállalkozó neve. De mivel a forgatás tavaly ősszel befejeződött, utána már csak az utómunkák folytak, a rendező csak kapkodhatta a fejét, hogy most mivel gyanúsítják Kočnert, akivel filmjében alig foglalkozott. Csak annyi hangzik el róla, hogy szinte biztosan tőle származott az az egymillió osztrák shilling, amit Fegyveres kapott rejtőzködése költségeinek fedezésére. És hogy Kočner ezzel vásárolt magának „kegyelmet” ama bizonyos Technopol-ügyben. Szóval a film paradox módon pont akkor ér véget, amikor igazán izgalmassá és aktuálissá válhatna, amikor azok a bizonyos szálak tovább tekerednének. Ezért a moziból kifelé jövet volt bennünk némi hiányérzet. De Barbora Berezňáková erről nyilván nem tehet, hiszen tudjuk: az élet a legnagyobbaknál is nagyobb rendező. 
Az eset megtörtént (Skutok sa stal) című dokumentumfilm mától látható a mozikban, az RTVS pedig még az idén levetít belőle egy rövidített, 52 perces változatot.