Kiderült, ki lesz Shrek magyar hangja Gesztesi után

dd

Megérkezett a jövő júliusban mozikba kerülő Shrek 5. magyar nyelvű előzetese, amely egy régóta nyitott kérdésre is választ ad. A rajongók évek óta találgatták, ki léphet Gesztesi Károly örökébe.

A döntést a magyarországi forgalmazó jelentette be: az animációs film magyar változatában Szabó Győző veszi át a címszereplő hangját. A 2020-ban váratlanul elhunyt Gesztesi Károly az első négy részben kölcsönözte hangját a zöld ogrénak, alakítása olyan sikeres lett, hogy szorosan összeforrt a karakterrel.

Pedig a színész azt gondolta, hogy az első, 2001-es Shrek bukás lesz. Erről pár hónappal halála előtt beszélt egy rádióinterjúban: 

„Én is a Hófehérkén nőttem fel, a klasszikus Disney-filmeken, és ez merőben más volt. Ahogy elindul például, és már mindjárt térmozgással kezdi az elején a főcímben, ahogy a mocsárba beleül. Meg kell mondanom, hogy először sokkoló volt, és nem volt benne biztos, hogy ezen bárki nevetni fog. Tényleg volt bennem egy olyan érzés, hogy ezt nem kéne megcsinálni, mert azért vigyázni kell a gyerekek lelkére." 

A színész aztán szerencsére mégis elvállalta a filmet, melynek sikerét abban látja, hogy felszabadítóan hatott a gyerekek képzeletére, akik nem mindig szeretik kimutatni olyan triviális érzéseiket, mint amilyeneket kezdetben Shrek is elfed magában. 

Kapcsolódó cikkünk

Szabó és Gesztesi barátok voltak

A leginkább a Valami Amerikából ismert Szabó Győző maga is sokat szinkronizált, Ice Cube-ot például a legtöbbször ő szólaltatta meg, de Vinnie Jonesnak és Andy Serkisnek is kölcsönadta már néhányszor a hangját. A tegnapi bejelentéshez kapcsolódó közleményben így fogalmazott: 

„Lélek- és embert próbáló feladat Karcsi után már csak megszólalni is. Büszke vagyok rá, hogy jó barátjaként én vihetem tovább az örökségét.”

 A színész szerint egyszerre jelent nagy megtiszteltetést és komoly felelősséget, hogy egy ennyire ismert és szeretett karakter magyar hangja lehet. 

Csúsztatták a premiert 

A Shrek ötödik részének bemutatóját eredetileg idén júliusra tervezte a Universal Pictures, de később egy évvel elhalasztották, gyakorlatilag indoklás nélkül. 

Így 2027. július 1-jén kerül a mozikba világszerte. Az eredeti, angol nyelvű hang-szereposztás nem változik: Shreket továbbra is Mike Myers, Fionát Cameron Diaz, Szamarat pedig Eddie Murphy szólaltatja meg. Az ötödik részben három új szereplő is bemutatkozik: Shrek és Fiona időközben felnőtt gyermekei, akiknek hangját Zendaya, Skyler Gisondo és Marcello Hernández adja.

A stúdió nemrég tette közzé az első angol nyelvű előzetest, amely vegyes visszhangot váltott ki a rajongók körében. Legtöbben a megújult animációs látványvilágot bírálták, sokan azt is megkockáztatták, hogy az alkotók mesterséges intelligenciát használtak, emiatt az eredmény túlságosan steril és lélektelen lett. 

A lényeg viszont az, hogy több mint másfél évtizeddel a negyedik rész után folytatódik ez a nem mindennapi történet, amely a másság, a tökéletlenség, a modern kori elvárásokhoz képest besorolhatatlan értékek elfogadását ösztönzi. Az előzetes alapján az ötödik rész cselekményből egyelőre csak annyit tudunk meg, hogy Shrek és családtagjai ezúttal börtönbe kerülnek. De aggodalomra semmi ok, nyilván kiszabadulnak...

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?