Kézművesek katalogizálva – Kárpát-medencei kézműves adatbázis a Hagyományok Házában

Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza Kárpát-medencei kézműves adatbázisa az Intézmény honlapján már elérhető. A regiszter egyaránt szolgálja a hazai és külhoni mesterek javát, s az igényes vásárlók érdekeit. A Katalógus részleteiről Illés Vanda a Népi Iparművészeti Osztály vezetője ad bővebb felvilágosítást.

„Régi vágyunk teljesült a Kárpát-medencei kézműves adatbázis létrehozásával, amit a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért Kézműves Katalógusnak neveztünk el. A regiszter gyakorlati haszna, hogy könnyen kezelhető, rá lehet keresni profilokra, nevekre. A kezdeményezésnek a Hagyományok Házában nem volt előzménye, de a Kárpát-medencében – például Erdélyben és Felvidéken – már voltak hasonló gyűjtemények. Egyéves munka áll mögöttünk: az eredmény a fejlesztők, a Népi Iparművészeti Osztály, valamint a Hagyományok Háza Hálózat munkatársainak kezét dicséri, akik a tesztelésben is aktívan közreműködtek. Fontosnak tartom az adatbázis széleskörű véleményezését, mivel országrészenként mások a körülmények és a feltételek, így nyomatékosan támaszkodhatunk az ott élő szakemberek tapasztalataira.

A folyamatosan bővülő Katalógus meghívásos alapon készült: felállítottuk a bekerülési szempontrendszert. Elsősorban a már elismeréssel – mint például a Népművészet Mestere, vagy a Népi Iparművész címmel – rendelkezők élveztek prioritást, mivel ezek a díjak az életpályájukat is jellemezhetik. Külhonban azért más aspektusok is érvényesülhettek, hiszen a távolságok, vagy az elzártságuk miatt számos alkotó nem kerülhetett be a korábbi díjazottak körébe. Jelenleg Magyarországról, Erdélyből és Délvidékről szerepelnek mesterek az adatbázisban, de a bővítési terveinkben Felvidék, Kárpátalja, Horvátország, Muravidék és Burgenland is szerepel. A diaszpórában élő mesterekre is gondolunk a jövőben.

A szűrő-kereső rendszer könnyen kezelhető. Számos praktikus információt is tartalmaz, például: ki az a mester, akinek játszóház tartásában is van gyakorlata, vagy mesterség bemutatóra is vállalkozik, illetve mobilis, így vásárokra is szívesen megy. A nyelvismeret is fontos lehet egy külföldi rendezvényszervezőnek.

A Katalógus felhasználói célközönsége igencsak kiterjedt, tehát bátran ajánlhatjuk a már említett rendezvényszervezőknek. Jóval szélesebb kört jelenthetnek azok a vásárlók, akik nyitottak a népi kézművesség értékeire, s magas színvonalú dísz- és használati tárgyakat kívánnak venni. Az interaktív térkép az elérhetőséget könnyíti meg. A tanulni vágyókat is szolgálják az oldalak, mivel azokon a tanítványokat fogadó kézművesek is elérhetők.”

 

Információk: https://keka.hagyomanyokhaza.hu/#

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?