Ketten, egymással szemben

A Kígyó fivérek (gúnynevükön: Kobra és Sikló) apa nélkül nőttek fel. Anyjuk egyedül nevelte (vagy inkább egyedül terelgette) őket. Ha ivott, nem maradt ereje a nevelésre (vagy a terelgetésre). Az alkohollal folytatott küzdelemben mindig ő volt a vesztes. A két fiú útját ma is a nagyanyjuk egyengeti, már ha olykor egyengetni tudja. Az idősebbet (Siklót) pénzzel támogatja, a fiatalabbat (Kobrát) azzal, hogy lélekben még a legnehezebb helyzetekben is mellette áll. Menedéket biztosít számára. Kobra felelőtlen csávó. Harminc felé közeledve a családtagjain élősködik. Munkahelye nincs és nem is volt. Hétvégi házakat tör fel, és visz mindent, ami azonnal eladható. Kábszerfüggő. Sikló javíthatatlan álmodozó. Nagy terveiből soha semmit nem képes valóra váltani. Kapcsolata sincs, iszákos anyja és problémás öccse lerázhatatlan koloncok a nyakán. A két fivér sehol sem talál megnyugvást. Megkapaszkodni sem tudnak semmiben. Arra a kérdésemre, hogy a Kígyó fivérek közül melyiket érzi közelebb magához, Jan Prušinovský, a film rendezője a következőt válaszolta:Kobra az én szememben anarchista. Ellenszenves a magatartása. Bátyjával szemben elfogadóbb vagyok. Én magam is kerülöm a problémákat, rengeteg lelkierőre van szükségem ahhoz, hogy mások szemébe mondjam az igazat, vagy kellemetlen megjegyzést tegyek. Ilyen értelemben tehát az idősebbik férfi egyéniségében találok rokon vonásokat. A Jaroslav Žváček által megírt történet eredetileg az észak-morvaországi Jeseníkyben játszódik, ön azonban áttette a cselekmény helyszínét Közép-Csehországba. Miért?Olyan hátteret kerestem a filmhez, amely az elmúlt tizenöt év alatt semmit sem változott. És nem a hrabali értelemben. Kralupy nem az a bájos kisváros, ahol megállt az idő. Kralupyban – húsz kilométerre Prágától! – nem lüktet az élet. Elnéptelenedett a hely. Mindenki a főváros vonzásában él, ott keres munkát, jobb anyagi feltételeket, biztosabb mozgásteret. Haza szinte csak aludni járnak az emberek, sokan még a hétvégét is Prágában töltik. Kralupy lakóit egyáltalán nem érdekli, mi lesz a városukkal, nem fejlesztik, nem szépítgetik. Az ott maradt kisvállalkozók sem törődnek a környezetükkel, egyik napról a másikra élnek. Olyan az egész város, mint egy halálra ítélt ipartelep, lerakat, pusztuló betonrengeteg. S nekem ez kimondottan kapóra jött a filmhez. Kralupy vegyi üzeme ráadásul a drogosok fellegvára, hiszen olyan anyagokat termel, amelyek alkotóelemei lehetnek a kábítószereknek is. Nem érezte idegennek Jaroslav Žváček forgatókönyvét?Épp ellenkezőleg: már első olvasásra azonosultam vele. Olyan kérdéseket vetett fel ugyanis a könyv, amelyeket én is gyakran megfogalmazok magamban, de történetet, családi drámát nem tudtam szőni köréjük. Filmesként a legnagyobb gondom: a korosztályom problémáit papíron nem vagyok képes kitárgyalni. De egy jó forgatókönyvvel a kezemben meg tudom mutatni azt, ami régóta foglalkoztat. A bársonyos forradalom idején az én nemzedékem még túlontúl fiatal volt, az az időszak a mi életünkben euforikus élményként maradt meg. A kilencvenes években váltunk felnőtté, s akkor még úgy gondoltuk, minden szép, minden jóra fordult, kinyílt előttünk a világ, csak válogatnunk kell a számtalan lehetőség közül. Negyvenévesen aztán rá kellett döbbennünk, hogy sok minden másképpen van, mint ahogy mi elhitettük magunkkal. A rendszer is szigorúbb, amelyben élünk, s ezt nehéz elfogadni. Becsapottnak éreztük magunkat, miközben senki semmit nem ígért annak idején. Az ébredés, az eszmélés nem kevés fájdalommal járt. Akkor A Kígyó fivérek tulajdonképpen a „kijózanodás” filmje?Nevezhetjük annak is. A rendszer nem egy névtelen valami. A rendszer mi vagyunk. Nemzedéktársaim közül nagyon sokan el sem tudják ezt fogadni, azért nem képesek adaptálódni. Ezért a sok spekuláció, a folyamatos kitörési vágy, titkos útkeresés, a szabályok, a törvények megkerülése, ahelyett, hogy az alapokat változtatnánk meg. Kryštof Hádek, aki Kobrát, a színes hajú, kisiklott egzisztenciát formálja meg a filmben, hiteles játékáért a legjobb férfialakítás díját kapta Karlovy Varyban. Filmbeli bátyját a saját bátyja, Matěj Hádek kelti életre, ugyancsak finom színészi eszközökkel. Ő is megérdemelt volna egy Kristályglóbuszt.Kryštof és Matěj jó testvérek, mindketten tudják, hogy egymás nélkül egyikük sem lenne annyira jó a filmben. A díj tehát a szüleik lakásába került, az egész család boldogan nézegetheti.