Két kiállítás a Zmeták-évfordulóra

Zmeták festmény
Érsekújvár |

Január 12-én lenne százéves Zmeták Ernő (1919–2004), a szlovák modern festészet kiemelkedő személyisége, Érsekújvár szülöttje, a 2012-től a nevét viselő galéria alapítója.

A Zmeták Ernő Művészeti Galéria az évforduló alkalomból két kiállítást is készít – tudtuk meg az intézmény igazgatójától, Helena Markusková művészettörténésztől. 
Az egyik, az Olasz grafika II. című már ebben a hónapban, január 24-én nyílik és március 23-ig tekinthető meg. Ezt a grafikai összeállítást Zmeták Ernő – aki nemcsak kiváló alkotóművész, hanem szlovákiai viszonylatban a legjelentősebb műgyűjtő is volt –, valamint felesége, Danica Zmetáková művészettörténész régi gyűjteményéből állítja össze Martin Šugár kurátor. 
A másik kiállítás, a Zmeták Ernő tanulóévei című március 28-tól május 1-ig lesz látható. A kiállítássá rendezett anyag a sokoldalú művész-műgyűjtő indulására, főiskolai tanulmányaira és munkásságának korai éveire koncentrál – ennek a tárlatnak Helena Markusková lesz a kurátora. 
A találóan az „utolsó klasszikusnak” nevezett művész, Zmeták Ernő Harmos Károly komáromi rajziskolájában ismerkedett meg a rajz és a festészet alapjaival az 1936–1937-es években, majd 1938 és 1943 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult előbb Aba-Novák Vilmos, majd az ő halála után Szőnyi István és Kontuly Béla vezetése alatt. 
Zmeták Ernő munkásságára meghatározó hatással volt Aba-Novák Vilmos szemlélete, stílusa, értékrendszere. Monumentális, szerkezetes látványalapú művészete az Aba-Novák által lerakott alapokra épült, izmosodott sajátos egyéni stílussá. 
A hazai tájakon és embereken kívül Zmeták Ernő számára életre szóló inspirációt jelentett Olaszország, ahova első látogatását követően, 1947-től rendszeresen vissza-visszatért. 
Zmeták nemcsak táblaképek festőjeként alkotott maradandót, hanem grafikusként, illusztrátorként, valamint murális művek alkotójaként is jelentős. Az egyik legfontosabb murális munkája a pozsonyi Prímási palota timpanonjának mozaikja (1959), de kiemelkedők a rabčai és lendaki templom falait díszítő mozaikjai is. 
Az 1940-es évek végétől kezdődő műgyűjtői tevékenysége alapozta meg a szülővárosában működő galéria gyűjteményét, amely 1979-ben az ő indítványozására jött létre (megnevezése többször változott, 2012 januárjában vette fel a művész nevét). Zmeták műgyűjtőként az egyik legnagyobb, legváltozatosabb és legértékesebb gyűjteményt hozta létre Szlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?