Késik a 7. Halálos iramban-film bemutatása Paul Walker halála miatt

New York |

<div>Csaknem egy évet késik a Halálos iramban-széria hetedik akciófilmjének bemutatása az egyik főszereplő, Paul Walker halála miatt.</div><div>&nbsp;</div>

A sikerszéria másik sztárja, Vin Diesel vasárnap a Facebook oldalán jelentette be, hogy az eredetileg tervezett 2014. július 11. helyett csak 2015. április 10-én kerül a mozikba a film, amelynek gyártását Walker november 30-i tragikus autóbalesete miatt a Universal Pictures stúdió meghatározatlan időre felfüggesztette.   
"Ő is azt akarta volna, hogy ti tudjátok meg elsőnek" - írta Diesel a forgalmazás kezdetének időpontját elárulva, a 40 évesen szörnyet halt kollégájára utalva.    A 46 éves Vin Diesel a bejelentéshez mellékelt egy fotót az utolsó, közösen forgatott jelenetről is.    
Brian O'Conner civil ruhás nyomozó szerepében Paul Walker az illegális utcai autóversenyek világának jelképes figurája lett.  
  A színész a megengedettnél nagyobb sebességgel száguldott a dél-kaliforniai Santa Claritában, amikor amúgy is nehezen kormányozható típusú Porschéjával egy kanyarban lámpaoszlopnak csapódott. Az autó kigyulladt, Walker egy barátjával együtt szénné égett benne.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?