Kertész Imre, közelről

A magyar irodalom első Nobel-díjas íróját mutatja be a folyóirat az olvasóknak. A cikkíró szerint „Kertész Imre Nobel-díja ... megkoronázása a magyar irodalomnak is. A magyar Auschwitz 600 ezer áldozata is mementó lett a világ számára.

A magyar irodalom első Nobel-díjas íróját mutatja be a folyóirat az olvasóknak. A cikkíró szerint „Kertész Imre Nobel-díja ... megkoronázása a magyar irodalomnak is. A magyar Auschwitz 600 ezer áldozata is mementó lett a világ számára. Kertész Imre műve tette azzá, hitelességével, a lehetetlent leküzdeni tudó és akaró hitével.” A lap Ozsvald Árpád fordításában közli Mila Haugová, valamint Török Elemér fordításában Vojtech Kondrót verseit. A kortárs magyar írók közül Dénes György versét is olvashatjuk, valamint Duba Gyula közeljövőben megjelenő regényének egyik részletét, A vad áradás címmel. A szlovák írók közül Martin Kasarda novelláját és Anton Hykisch Nemzeti irodalom és globalizáció című előadását is közli a folyóirat, ez utóbbi a Tokaji ĺrótábor tanácskozásán hangzott el. Németh Zoltán Kánonok határán címmel Grecsó Krisztián „szövegeiről” írt kritikát. Bemutatja a lap Domokos Géza Igevár című kötetét, valamint a Tallózó rovatban Bán Zoltán András írását közli, Több mondat Illyésről címmel (egy új kötet ürügyén). Az Illyés-mű kapcsán azt kutatja a szerző, mivel magyarázható az az „elidegenedés”, mely Illyés Gyula munkásságát egy évtizede övezi. Identitásképző csataterek címmel H. Nagy Péter írását közli az Irodalmi Szemle. A szerző a jelenkori Ady-olvasás lehetséges kihívásaival és Domonkos István (1971-ben írott) Kormányeltörésben című epikus versének líranyelvi fordulataival foglalkozik, a Domonkos-líra recepciója szempontjából is. (dz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?