Kém over

Mi teszi a (jó) kémet?
A többség bizonyára Ian Fleming Bond-regényei és még inkább a belőlük készült filmek alapján válaszolná meg a kérdést. Felettébb intelligens, sokoldalúan és magasan képzett, ravasz és leleményes egyén, aki egyformán jól bánik a legkülönfélébb és a legmodernebb fegyverekkel; sportautót, motorcsónakot, helikoptert, repülőt, tengeralattjárót, tankot egyaránt tud vezetni, kiválóan úszik, vív, lovagol, ha kell, elsőosztályúan síel vagy szemrebbenés nélkül kiugrik egy zuhanó repülőből; számos nyelven beszél, a szerencsejátékokhoz éppúgy ért, mint az italokhoz vagy a közelharchoz - egyszóval: rettenthetetlen szuperhős.
Ilyet hiába keresünk a kémregény klasszikusának, John Le Carrénak ugyancsak klasszikus remekművében. A kém, aki bejött a hidegről (1963) főszereplője, Alec Leamas ugyan kemény fizikumú, talpraesett és sokat próbált ügynöke a brit titkosszolgálatnak, anyanyelvi szinten beszél németül és franciául, s ha kell, profi módon öl - de mégsem sérthetetlen és győzelemre „ítélt“ akcióhős. Szürkébb, hétköznapibb, de éppen ezért emberközelibb figura. Tapasztalt hírszerző, ahogy mondani szokás - ismeri a dörgést, nehéz túljárni az eszén. Valakinek mégis sikerül, s amikor Leamas rájön, mibe is keveredett, úgy tűnik, már mindennek vége...

Újra visszakanyarodunk a két kiinduló kérdésünkhöz, ezúttal azonban már a műre vonatkoztatva tesszük fel. Mitől letehetetlen regény A kém, aki bejött a hidegről, és mi Leamas erőssége?

Le Carrénak korai regényéből megérthetjük, mit jelent az, hogy a kém a taktikázás és a megtévesztés nagymestere. Kiváló színésznek kell lennie, bele kell tudnia bújni a legkülönfélébb szerepekbe. Az élete függhet ugyanis attól, mennyire meggyőző az alakítása. Leamas például azt játssza, hogy egy lecsúszott, félreállított ügynök, hogy ezzel csalogassa magához az őt megvesztegetni akaró kelet-német ellenfeleit. Azt az elvet követi, hogy még akkor sem esik ki a szerepéből, amikor egyedül van: „...kényszerítette magát, hogy együtt éljen és lélegezzen fölvett személyiségével.“ (116.) Egy jó kémnek kiváló retorikai képességekkel is kell rendelkeznie. Játszani a többiek érzéseivel, előhívni a kívánt reakciókat, megerősíteni vélekedéseket, beállítódásokat kialakítani, s a „közönség“ válaszától függően villámgyorsan stratégiát változtatni - mindez fegyvertárának elengedhetetlen része, mint ahogy az is, hogy képes a másik fejével gondolkodni, és így valamelyest kiszámítani annak következő lépését. A kémek párharcában nemcsak az álruhák, hamis iratok és a fegyverek jutnak szóhoz: gyakran vagyunk tanúi retorikai párharcoknak is. Ilyenkor az győz, aki hihetőbb, meggyőzőbb, bár nem feltétlenül igaz verziót talál ki, illetve ad elő (a szó színházi értelmében). Ilyen a regényben az a bírósági tárgyalás, ahol a kelet-német hírszerzés egyik irányítójára akarják rábizonyítani, hogy a Nyugatnak kémkedő kettős ügynök.

A kém, aki bejött a hidegről egyébként sem akcióregény. Kevés benne az olyan jelenet (hajmeresztő mutatványokkal kísért menekülés és üldözés), ami miatt mondjuk a Bond-történeteket kedveljük. Feszesen, mozgalmasan indul ugyan, utána viszont valamelyest lassul a tempó, s a szervezkedésre és készülődésre kerül át a hangsúly. Leamas bevetése is komótosan halad előre, szerepének megfelelően aprólékosan kitálal a német oldalnak a brit hírszerzés működéséről és szervezeti felépítéséről. Inkább beszélő, mintsem cselekvő hősként jellemezhetnénk. Megengedem, ezek a fejezetek helyenként már-már unalmasakká válnak. Teljesen azért nem, mert nem lehetünk biztosak benne, hogy a másik fél bekapja-e a horgot vagy sem. A sok beszélgetés után annál váratlanabbul ér aztán bennünket egy támadás, amely látszólag teljesen romba dönti Leamas fáradozásait, egy rögtön utána bekövetkező fordulat viszont visszaállítja a megelőző állapotokat. De többet egy szót se! Le Carré regényében ugyanis (s talán a kémtörténetek nagy részéről is elmondható ez) a klasszikus detektívtörténetekhez hasonlóan kulcsszerep jut a csavaroknak. Olyan meglepetést hozó fordulatokról van szó, amelyek következtében nemegyszer radikálisan átértékelődik az eseményekről és a szereplőkről kialakított korábbi elképzelésünk. Ezért az olvasó érdekeit szem előtt tartó korrekt kritikus nem mondhat többet annál, mint hogy A kém, aki bejött a hidegről is egy meglepetésekkel teli kémregény a hidegháború időszakából - és óvatosan még hozzáteheti: mely keserű és kiábrándító konklúzióval zárul. (Benyovszky Krisztián)