Julie Delpy a kétszeres Báthory

<p>Holnap kezdődik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale, amely Velence és Cannes mellett Európa három legjelentősebb fesztiváljainak egyike. A közelmúlt évfolyamainak eladott jegyei alapján a közönség körében a legnépszerűbbnek mondható. Mindenképpen közönségcsalogató starttal indul az idei évfolyam is: Tom Tykwer The International című, új alkotása nyitja a szemlét.</p>

Tom Tykwer német rendező – a Parfüm: Egy gyilkos története című, nálunk is bemutatott filmje alapján is megállapíthatjuk – igazi mestere a nagy, látványos történeteket elbeszélő mozinak, ugyanakkor A lé meg a Lola című munkájával korábban már azt is bizonyította, az akciókra épülő, kísérletező filmnyelv sem áll tőle távol. A szemlenyitó The International valahol a kettő keverékének ígérkezik: akciókra építő krimi nagy sztárokkal, mint: Clive Owen, Naomi Watts és Armin Mueller-Stahl. Idehaza nekünk még egy kicsit várnunk kell az új Tykwer-opusra, a tervek szerint március 19-én lesz a szlovákiai bemutató.

A Berlinale záró részére tartogatott közönségcsalogató filmet, az ugyancsak parádés szereposztással készült (említsük csak Steve Martint és Jean Renót) A rózsaszín párduc 2-t már a berlini zárás előtt pár nappal láthatjuk idehaza.

A berlini mustra fő programjában 26 opust mutatnak be, ebből majdnem húsznak a német fővárosban lesz a világpremierje. A versenyben 19 alkotás méretik meg: köztük három-három a német és amerikai, kettő-kettő angol és francia, egy-egy pedig kínai, algériai, svéd, iráni, uruguayi, román, spanyol, dán és lengyel produkció. A román versenyfilm, a Budapesten élő brit rendező Peter Strickland Katalin Varga című brit-román-magyar koprodukcióban készült filmje egy vérbosszú története.

Tavaly Andrzej Wajda Katyn című nagy port kavart filmjét versenyen kívül mutatták be Berlinben, idén a versenyben szerepel Tatarak című munkája, amely mély emberi történet: egy idősödő nő szerelmi fellángolásáról szól, aki egy nála sokkal fiatalabb férfibe szeret bele. A nőt Krystyna Janda alakítja.

A versenybe beválogatott néhány további mozgóképről elég, ha csak a rendezőjük nevét áruljuk el – Sally Potter, Stephen Frears, Bertrand Tavernier, Francois Ozon. Lucas Mooodyson –, hiszen a „rendezői védjegy” magáért beszél, s azt üzeni: a berlini közönség, különösen az ínyencek, igazi értékeket nézhetnek majd.

Nagy érdeklődés előzi meg a Deutschland 09 című produkciót, amelyben 13 német rendező próbált meg képet alkotni arról, milyen is lehet a német valóság 2009-ben, illetve milyennek képzelik ők művészi „szűrőn” keresztül.

A Berlinalén külön szekcióban versenyeznek a gyermekfilmek – ebbe a mezőnybe a cseh Marie Procházková Ne féljünk a farkastól! című munkája is bekerült.

A Panoráma szekció, mely 30 éve létezik, a berlini mustra legattraktívabb programjává nőtte ki magát. Ezúttal emeljünk ki a szekció filmjei közül csupán egyet: Julie Delpy rendezői munkáját, A Grófnőt. Ebben Delpy nemcsak filmes történetet rendezett Báthory Erzsébetről, hanem meg is eleveníti, eljátssza a grófnő alakját úgy, hogy olyan kitűnő partnereket gyűjtött maga köré, mint William Hurt vagy Daniel Brühl. Kíváncsian várjuk, milyen értelmezésben álmodta vászonra a csejtei várúrnő „véres” történetét Julie Delpy, miben különbözik és egyezik a tavaly bemutatott Juraj Jakubisko-mozival, amely idehaza és Csehországban is rekordnézettséget ért el.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a meleg és leszbikus filmek is megméretnek: versenybe szállnak a Teddy-díjért. A 23 éve létező szekció idén Joe Dallesandro amerikai színész, Andy Warhol múzsája előtt tiszteleg retrospektív vetítéssel, melyben az amerikai és európai mozgóképek „uniszex” hőse több ismert szerepében is feltűnik majd.
Végezetül szóljuk Szlovákia és a Berlinale vonatkozásáról. A Central European Cinema közös standján Magyarország, Szlovénia és Lengyelország mellett produkciós irodák, fesztiváligazgatók és egyéb filmes szakemberek képviseletével Szlovákia is jelen lesz.

Előzetesünk legvégén ismételjük meg: a Berlinale Shooting Stars programjában Magyarországot idén Tóth Orsi képviseli. (Štefan Vršatiak)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?