Jubileumot ünnepel Hobo az Arénában

album

A Papp László Budapest Sportarénában ünnepli Hobo a Vadászat című dupla album megjelenésének negyvenedik évfordulóját: a koncertet 2024. február 10-én tartják. A Vadászat minden idők egyik leg-ikonikusabb magyar rockalbuma.

Az album hirtelen felindulásból született, de a műfaj meghatározó klasszikusává vált, már csak azért is, mivel megjelenése idején még nem készültek Magyarországon konceptlemezek. A Vadászat az egyik első olyan lemez volt, amely teljes anyaga egy gondosan megtervezett, zeneileg és szövegileg egységesen ábrázolt téma köré épült fel. A Vadászat a vadászat témájának jellegzetességeit, asszociatív hangulatait jeleníti meg. Egyes sorai többértelmű utalások, melyek a lemez kiadása idején merész politikai fricskáknak számítottak. „A felvételek kezdete előtt csak a szövegeket kellett bemutatnom a cenzúrának – tudják, egy a-moll vagy G-dúr nem lehet rendszerellenes. Nagy tisztesség, hogy az emberek érdeklődése fennmaradt, és a dalok ma is élnek, de szomorú tény, hogy a mű aktualitását mindmáig nem vesztette el” – mondta a közelgő jubileum kapcsán Hobo. A lemez bemutatóját négy évtizeddel ezelőtt szintén a Budapest Sportarénában tartották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?