Kultúra

Jubileumi évad a Komáromi Jókai Színházban

Megnyitotta 70. évadát a Komáromi Jókai Színház. Az intézmény vezetése tegnap ebből az apropóból tartott sajtótájékoztatót.
author
Juhász Katalin

2022. augusztus 23. 14:00

eerr
Az évad grafikai látványterve Sátor Dénes munkája

„Szeretnénk, ha ez az évad a közösség ünnepe lenne. Ha múlt és jelen, jelen és jövő, generációk, értékrendek, alkotók és közönség találkozásáról, közeledéséről szólna. Ez a hetven év nem csak a mienk, nem is szeretnénk kisajátítani” – mondta Varga Emese, a színház művészeti vezetője.

Gál Tamás színiigazgató szerint jelenleg biztatóbb a színház anyagi helyzete, valamint az ünnepi évad költségvetése, mint amiről tavaly ilyenkor be tudtak számolni. Több pályázatuk is eredményes volt a Kisebbségi Kulturális Alapnál, a magyar és a szlovák állam részéről is érkezik támogatás, így méltóképpen ünnepelhetik a jubileumot. Az első rendezvény október 1-én lesz, amikor gálaműsorral és szimpóziummal emlékeznek meg a színház 1952-es megalakulásáról.

Szó esett a társulatot érintő változásokról is: Culka Ottó Nyitrán folytatja a pályafutását, leszerződött viszont Komáromba a pozsonyi Színművészeti Egyetemen frissen végzett Szebellai Dániel. A vmk-val közösen idén is megrendezik a Bérletek éjszakáját – augusztus 29-én a Tiszti pavilonban várják az érdeklődőket.

A nagyszínpadon 6 produkciót kínál nézőinek a színház: ezek közül 3 saját bemutató, 3 pedig Miskolcról, Székesfehérvárról és Sopronból érkezik. A Benkő Géza Stúdiószínpadon 4 előadást mutatnak be, emellett itt elevenedik meg N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című mesejátéka is.

A tavalyi stúdióbemutató után szeptember 16-tól a nagyszínpadra kerül Schwechtje Mihály: Az örökség című darabja Rédli Károly rendezésében. További bemutatók: František Langer: Külváros (rendező: Martin Huba), Camoletti: Boeing, Boeing (rendező: Bagó Bertalan), Dés–Geszti–Grecsó: A Pál utcai fiúk (rendező: Rédli Károly), Sík Sándor: István király (rendező: Pataki András), Ibsen: Babaház (rendező: Béres Attila). Stúdió-előadások: Pownall: Mesterkurzus (rendező: Bagó Bertalan), Zorin: Varsói melódia (rendező: Czajlik József), Tóth Attila: Mindennapi tenyerünket (rendező: Telihay Péter), Lucskay–Forgács–Czajlik: Apa, anya, pia (rendező: Czajlik József).

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hiba lenne eltörölni a Szövetség platformrendszerét

Bugár: Hiba lenne eltörölni a Szövetség platformrendszerét (VIDEÓ)

Az influenzajárvány eredményeként egyre több óvodát és iskolát zárnak be

Covid helyett influenza

Ezer új munkahely a pozsonyi Volkswagennél

Egyre többen féltik a munkahelyüket Szlovákiában

hirman k

Hirman: A Slovnaft jövő héten megkezdi az olajtermékek exportját Ukrajnába

Egy euró alatt az üzemanyag ára

Újabb drágulás az olajpiacon, a határ a csillagos ég?

börtön k

Súlyos börtönbüntetést kapott egy álhírterjesztéssel vádolt orosz ellenzéki politikus

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.