Jubilál a Lilium Aurum Kiadó

Eme ősi ösztönnek köszönhetően a könyvek terén (is) gyűjtögető életmódot folytató nomád kis lakóközösségünkben tartósan aktuális szlogenné vált a „több könyv mint zokni”, pedig, higgyék el, ez utóbbiból sincs kevés. A megállapítás akkor is érvényes, ha egy-egy kiadó – például a fent említett köteteket gondozó Lilium Aurum – kiadványaira szűkítjük a leltárt, hiszen hol a Kovács László és Simon Attila jegyezte történelemtankönyveken, hol Tóth Lászlónak a komáromi magyar színjátszás történetét feldolgozó két kötetén akad meg az ember szeme...

Például ezek az én kedvenc darabjaim polcaim „aranyliliomos” szekciójában – mások gyűjteménye nyilván másmilyen. Mindenesetre az elmúlt tíz év alatt a kiadónak köszönhetően ki-ki összeszedegethette szlovákiai magyar néprajzi kiskönyvtárának, pedagógiai tékájának, szépirodalmi vagy éppen társadalomtudományi válogatásának alapdarabjait.

Azaz, egyszerűbben szólva: a napokban ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a dunaszerdahelyi székhelyű Lilium Aurum Kiadó.

„Indulásunkkor az volt a filozófiánk, hogy próbáljuk megjelentetni azokat a munkákat, amelyeket a múlt rendszerben nem lehetett, valamint igyekeztünk olyan témákkal foglalkozni, főleg a nevelés terén, amelyeket a múltban nem dolgoztak fel – meséli Hodossy Gyula, a Lilium Aurum igazgatója. – ĺgy jött be a képbe az egyházi irodalom, a cserkészirodalom, a szépirodalom addig tiltott fejezetei, a művelődéstörténet egyes, háttérbe szorított részei. Természetesen egy kiadót nem lehet hosszú távon a tiltások ledöntésére alapozni. Az alapkörök megtartásával később egyre tudatosabban fogalmaztuk meg az ars poeticánkat, amelyben két elem kapott kitüntetett szerepet. Egyrészt a helytörténet, a néprajz, a helyismeret. Nagy szavakkal élve: a szlovákiai magyarság megmaradásának szempontjából nagyon fontos a múlt, a térség ismerete, hiszen csak ennek a tudásnak a birtokában találhatjuk meg a mai helyünket. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társasággal együttműködve indítottuk el a Népismereti Könyvtár sorozatot, s ezenkívül is számos néprajzi munkát jelentettünk meg. A másik fontos elem az oktatási-nevelési szakirodalom. A szlovákiai magyar pedagógustársadalomnak nem volt lapja, hiányzott a módszertani szakirodalom, hiányoztak, s részben a mai napig hiányoznak a korszerű tankönyvek. Megalapítottuk a Katedra folyóiratot, majd ezzel együtt elindítottuk a Katedra Füzetek, a Katedra Könyvek, az Egyetemi Füzetek sorozatokat. Később a két fontos terület mellé egy harmadik csatlakozott: a Fórum Alapítvány megszüntetésére reagálva ez a szervezet, valamint a Katedra Alapítvány a hazai tudományos élet intézményeként létrehozta a Fórum Társadalomtudományi Intézetet, mellyel együtt a Lilium Aurum több sorozatot is elindított. Kiadói munkánkban kiemelten fontos szempont, hogy elsősorban szlovákiai magyar szerzők munkáit jelentessük meg. Ez nem azt jelenti, hogy eleve elzárkózunk például a magyarországi szerzőktől, s nem jelenti azt sem, hogy ha szlovákiai magyar, akkor bármit kiadunk, de ha azt akarjuk, hogy legyen szlovákiai magyar értelmiség, meg kell teremteni számára a publikálási teret is.”

Hodossy Gyula azt is elmondja, a megfogalmazott prioritások mellett talán az a kiadó arculatának legjellegzetesebb vonása, hogy a lehető legtöbbet tette és teszi azért, hogy a könyvnek piaca is legyen: mivel a szlovákiai könyvnagykereskedők nem mutatnak érdeklődést a nálunk megjelenő magyar nyelvű kiadványok iránt, a kiadókra marad a terjesztés gondja is; a Lilium Aurum közel száz könyvesbolttal, illetve könyvárusítással is foglalkozó üzlettel épített ki kapcsolatot. Ugyanakkor, mint az igazgató kiemeli, a terjesztés terén fájó pontokból sincs hiány: ha a hazai magyar írásbeliség terméseinek eladható példányszáma felett most nem is állunk meg zokogni egy sort, az azért figyelemre méltó, sajnálatos jelenség, hogy ezen kiadványok jó része a könyvtárakba sem jut el. „Évek óta sürgetem az összefogást, hogy a kiadóink és az illetékes szervek próbáljanak megfogalmazni egy központi stratégiát. Elképzelhetőnek tartanék egy olyan megoldást, hogy a könyvtárak külön összeget kapnának a hazai munkák beszerzésére. Mint a közszolgálati televíziók és rádiók: vállalják bizonyos közérdekű feladatok ellátását, s erre támogatást kapnak” – vélekedik Hodossy Gyula.

Ha a Lilium Aurum „egyéniségét” boncolgatjuk, nem feledkezhetünk meg a Vámbéry Irodalmi Kávéházról, ahol évek óta heti rendszerességgel – egyébként példaadó kitartással és eltökéltséggel – igyekeznek lehetőséget adni Dunaszerdahely magukat a szellemi értékek terén is polgárnak tekintő lakosainak egy-egy könyvbemutatóval (amelyek nem kizárólag az „anyakiadó” köteteit prezentáló rendezvények) vagy előadással egybekötött beszélgetésre, eszmecserére.

Miként értékeli az igazgató az elmúlt évtizedet: sikertörténetként vagy a sikeres túlélés történeteként? – teszem fel a kérdést. „Egyértelműen sikertörténet – hangzik a válasz. – Amikor 1991 novemberében bejegyeztek bennünket, kiadtunk egy reklámfüzetet a Dunaszerdahelyen működő vállalkozásokról, hogy legyen egy kis pénzünk. Most, a 10. évfordulónkra készülődve átnéztem a listát: rajtunk kívül az akkoriakból nincs létező cég. Ez már maga siker. Ráadásul a könyvkiadást nem lehet pusztán üzleti vállalkozásnak tekinteni. Ha csak az itt dolgozókat kérdezzük meg, mennyi plusz munkát vállalnak, amiért nem kapnak pénzt, ez rögtön nyilvánvalóvá válik. Az az ember, aki, mondjuk, egy üzemben dolgozik, s túlórát vállal, tudja, hogy azért meg lesz fizetve. Mi ezt nem mindig tudjuk megoldani: nem azért, mert nem akarjuk, hanem mert nem telik rá. A tíz év alatt sok olyan munkatársat találtunk, akik ezt vállalták, s olyan szerzőket, akik be tudtak és be akartak szállni ebbe a játékba. Az évfordulóra megjelentetjük a kiadó elmúlt évtizedét áttekintő kiadványt, s a Bonbon Szálló-beli ünnepi rendezvényünkre meghívtuk mindazokat, akikkel együttműködtünk, együtt dolgoztunk a tíz év alatt. A listát összeállítva kiderült, több mint 300 szerzővel számolhatunk – ennyi embernek adtunk lehetőséget a megnyilvánulásra. És ez is siker, hiszen csak általuk létezhettünk.”