Jövőre újabb szakokat nyitnak

A Schola Privata Gutaiensis Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola a jövő tanévtől az eddigi szakmunkásképző mellett szakközépiskolát is szeretne nyitni. Elképzelésük szerint két év múlva új, saját épületbe költöznek.

A magániskola diákjai szaktantermekben sajátíthatják el a számítógépes alapismereteketSomogyi Tibor felvételei Jelenleg egy régi óvodaépület ad otthont a tízéves múltra visszatekintő Schola Privatának. A magánvállalkozásként működő iskola alapító tulajdonosa, Szokol Dezső kertészmérnök elmondja, véletlenül merült fel az alapítás ötlete. A kilencvenes évek elején még nem oktattak magyar nyelven kozmetikusnövendékeket Szlovákiában, pedig nagy igény volt rá. Egyebek közt ezért döntöttek úgy, hogy létesítenek egy magán szakmunkásképzőt, ahol lehetőség nyílik erre és további szakmák elsajátítására is.

Az első tanévben 104 diákkal, 4 szakon indult be a képzés. Azóta már bővült a szakok száma, a diákok létszáma is növekedett, jelenleg mintegy 300 tanuló látogatja az intézményt. A diákok hároméves, szakvizsgával záruló képzés során tanulhatják ki az autószerelő, a pincér, a szakács, a varrónő, az elárusító és a pék szakmát. Népművészeti szakvizsgát tehetnek a természetes anyagok feldolgozása, és iparművészeti szakvizsgát a Szlovákiában egyedüliként náluk oktatott tűzzománckészítő, valamint a kovácsművész szak elvégzése után. A jövő tanévtől a bőrdíszművesi és fafaragói szakmák elsajátítására is lehetőség nyílik. Az iskola kozmetikustanulói a négyéves tanulmányi idő után szakérettségi vizsgát tehetnek. A szakmunkásképzőt végzett és az érettségivel rendelkező fiatalok számára kétéves közgazdaságtani, jogi és vállalkozói továbbképzést nyújtanak. Az itt szerzett gyakorlati tudnivalók segíthetik őket abban, hogy sikeres vállalkozóként dolgozzanak. A gyakorlati képzés részben az iskola épületében, részben helyi vállalkozók műhelyeiben folyik, az utóbbiak kihelyezett gyakorlóközpontokként működnek.

Jelenleg 36 pedagógus dolgozik az intézményben, zömmel alkalmazottként, a többiek pedig óraadó tanárként. Az eltelt tíz évben sokszor változott a tanári kar összetétele, árulja el a tulajdonos, sokan lemorzsolódtak a tanárok közül, mivel nem feleltek meg az elvárásoknak. A tanároknak és a szakoktatóknak a minőségi oktatás érdekében szigorú követelményrendszernek kell eleget tenniük.

Az intézmény menedzselését, a fenntartásával, fejlesztésével kapcsolatos teendőket a tulajdonos végzi. Az oktatás menetét, a tanítási-nevelési folyamatot felügyelő pedagógiai igazgató szerepét másvalaki tölti be, sőt, a szakoktatásért is felel egy megbízott. „Kezdetben sokan bírálták az ötletünket, hogy több személy irányítja az intézményt, de végül is belátták, helyes volt a döntésünk. Azóta több iskolában is alkalmazzák ezt az igazgatási modellt, egy modern oktatási intézményt nem felügyelhet egyetlen személy. Az ilyen vezetés mellett ritkább a fennakadás az iskola működésében, hiszen a szervezési feladatok megoszlanak” – mondja Szokol Dezső.

Szokol Dezső, a Schola Privata alapító tulajdonosa „Fő célunk az volt, hogy diákközpontú iskolát hozzunk létre, ahol a diákok igényeit tartják szem előtt. Ez elsősorban nem a túlzott engedékenységet, az iskolai szabályok szabad értelmezését, hanem a kellő mértékű szigor alkalmazását jelenti – árulja el a tulajdonos. – Egy magániskolának jóval többet kell nyújtania, mint egy államinak, de nem az alacsony követelményekkel kell kitűnnie, hanem az átadott tudás és az oktatás minőségével. Tandíjrendszerünk is ezt a célt szolgálja. Úgy alakítottuk ki, hogy ösztönözze a diákjainkat, ugyanis a teljesítménytől függ a kifizetett összeg. Az átlagos tandíj 500-700 korona. A jobb eredményt elérő tanulóink kedvezményt kapnak. Alacsonyabb tandíjat kérünk a kevésbé piacképes szakmákat tanuló diákjainktól is. A helyi gyermekotthonból érkező tanulóinkat pedig ingyen oktatjuk. A tanulmányok megkezdésekor szerződésbe foglaljuk mindkét fél jogait és kötelességeit, felsoroljuk a tandíjért nyújtott szolgáltatásainkat. A szülő elsőrendű célja, hogy gondoskodjon a gyereke biztonságáról, ehhez járulunk mi hozzá iskolai rendtartásunkkal és pedagógusi munkánkkal. Én például, ha egy tanuló nem jelenik meg az órán, felhívom a szüleit, tudnak-e a gyerekük hiányzásáról. Ilyen apróságokból születik meg a kölcsönös bizalom, ami elengedhetetlen feltétele egy magániskola hosszú távú működésének.”

Murányi György pedagógiai igazgató hozzáfűzi: „Amikor a mi iskolánkat választják, a szülők nemcsak színvonalas oktatást várnak el tőlünk, hanem egyfajta védelmet is a gyerekük számára, amit mi odafigyeléssel, gondoskodással kívánunk elérni. Nagyon sok középiskola azt a hibát követi el, hogy figyelmen kívül hagyja a nevelés fontosságát.”

Az iskola vezetőinek legfőbb törekvése, hogy a végzett növendékek a szakmai tudásukon túl beszéljenek idegen nyelveket, meglegyenek az alapvető számítógépes ismereteik, valamint birtokában legyenek az érvényesülésükhöz szükséges alkalmazkodókészségnek. Erre próbálják nevelni diákjaikat. „Talán ezért is van, hogy a záróvizsgák idején nagyon sok munkaadó keres fel bennünket, ajánljunk nekik végzőseink közül hatékony munkaerőt” – teszi hozzá a tulajdonos.

Szokol Dezső elmondta, már három éve dolgoznak az iskolájukban oktatott iparművészeti szakok bővítésén. Szlovákiában ugyanis nagyon kevés ilyen jellegű szakiskola van. A magyar nyelvű iparművészképzés szintén megoldatlan. Bíznak abban, hogy a közeljövőben kialakul egy vásárlóképes középréteg, amely érdeklődni fog a különböző művészeti iparágak termékei iránt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?