Jól fésült rock'n'roll - Kings of Leon: WALLS

Egy pincében, némi marihuána inspiráló hatását is segítségül hívva egy hónap alatt összehoztak egy EP-re való anyagot, rövidesen pedig megjelent az első lemez is (Youth and Young Manhood, 2003), melyet egy évre rá követett a második (Aha Shake Heartbreak, 2004). A banda ekkor még csak Nagy-Britanniában futott be, többek között annak köszönhetően, hogy előzenekarként együtt turnézhattak az olyan nagyágyúkkal, mint a U2, Bob Dylan vagy a Pearl Jam. Igazán sikeressé és világhírűvé a következő két lemez tette őket, a Because of the Times (2007) és főleg az Only by the Night (2008), rajta olyan slágerekkel, mint a Sex on Fire és a Use Somebody. Közben az eredeti stílustól, a southern és a garage rock egyvelegétől egyre inkább elmozdultak a mainstream irányzatok és az aréna rock hangzás felé. A frontember, Caleb Followill egyedi hangja, ami olyan, mintha Lovasit kereszteznénk Kiss Tibivel, egyre inkább letisztult, reketten visítozó vagánykodása valódi énekléssé szelídült. 2010-es albumuk, a Come Around Sundown az előző sikerét már nem tudta megismételni, Caleb drog-és alkoholproblémái miatt pedig a zenekar hosszabb időre felfüggesztette működését. A nagy visszatérésnek a 2013-as Mechanical Bull című korongot szánták, amely az eredeti elgondolás szerint a korai anyagok hangulatát idézte volna meg, de valójában a már jól bejáratott, rockslágerekkel sűrűn kikövezett mainstream vonalon haladt tovább.

Újabb három év kihagyás után, idén októberben jelent meg hetedik stúdióalbumuk, a WALLS (ez tulajdonképpen egy betűszó, a We Are Like Love Songs rövidítése). A tíz új szerzeményt felvonultató lemez rögtön az elején letudja a kötelezőnek vélt, rádióbarát slágereket (Waste a Moment, Reverend, Around the World).

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"252293","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Az ezt követő három dal (Find Me, Over, Muchacho) már inkább arról tanúskodik, hogy a banda képes kilépni a komfortzónájából, és adott esetben nem fél a kísérletezéstől sem. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy eddigi állandó munkatársukat, Angelo Petragliát új producerre cserélték le, a Coldplayjel is együtt dolgozó Markus Dravsra. Már az egyszerre depresszív és lendületes, a slágerekre jellemző kliséket mellőző Find Me is kellemes meglepetés, de a basszus alapú, sötét hangvételű, monotonul lüktető Over, amely egy öngyilkosság történetét meséli el, tényleg olyan valami, amit még korábban soha nem hallottunk ezektől a srácoktól. A dal zseniálisan folyik át a mexikói-latin hangulatú Muchachóba, egy jóbarát elvesztését feldolgozó, tequilaízű balladába.

Az album második felére sajnos az újító kedv alábbhagy, és kissé el is laposodik a lemez. Néhány töltelékdal után a címadó, zongorával kísért WALLS zárja a korongot, a kötelező „lassú szám“, meglehetősen teátrális szövegfordulatokkal („You tore out my heart / You threw it away“), de néhány jól elhelyezett, hatásos gitáreffekttel.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"252290","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A rockzene a popkultúra részeként alapvetően sikerorientált, és az induló bandák többségének leghőbb vágya, hogy zenéjükkkel egyszer stadionokat töltsenek meg. Ebbe a csoportba tartozik a Kings of Leon is, és ezt kár is számon kérni rajtuk. Arra azonban, hogy túllepjenek saját árnyékukon, ledöntsék azokat a bizonyos falakat, és új irányt mutassanak, csak a legnagyobbak hivatottak. Meglátjuk, a Followill-srácok képesek lesznek-e rá. Talán a nyolcadik albumukból majd kiderül.

Kings of Leon: WALLS, RCA Records 2016

Értékelés: 7/10