Jó kezekbe került a minőség

Béjart elment. Szellemi öröksége itt maradt. Ahogy a Queen együttes dalával hirdette: The show must go on. A show-nak folytatódnia kell. A Béjart Ballet Lausanne pedig nem áll meg az útján. A mágus, a mester életműve jó kezekben, tehetséges táncosok testében van. 

Béjart már a kilencvenes évek első felében, amikor a benne lappangó kórról talán még semmit sem tudott, kiszemelte együttesében azt a táncost, akire minden helyzetben bizton számíthatott. Gil Roman 1979-ben került Béjart akkori együttesébe, a XX. Század Balettjébe. Első kiemelkedő táncszerepét két évvel később, az Adagiettóban kapta, s onnantól fogva a társulat vezető táncosa lett. Monacóban Nijinsky-díjjal jutalmazták, a legnagyobb elismerést azonban kétségkívül mestere döntése jelentette számára. Maurice Béjart 2006 decemberében, amikor már tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, írásban közölte a világgal: csak ő, Gil Roman lehet az együttes új vezetője, senki más. Csak ő képes folytatni azt a művészi munkát, amelyet ő évtizedeken keresztül végzett. Egyedül benne látja azt a személyt, aki tovább viheti mindazt, amit ő itthagy. „This Ballet belongs to him. Ez a Balett az övé.” – írta művészi végrendeletében.

Gil Roman, aki a Tánc az életért című Béjart-koreográfiában Freddie Mercury alakjában is lenyűgöző táncosként van jelen, az együttes új vezetőjeként és tehetséges koreográfusként viszi tovább a Béjart Ballet Lausanne-t.

Béjart életműve szerencsére elég gazdag ahhoz, hogy az együttes pusztán azokkal a darabokkal is évtizedeken át folyamatosan működhessen, amelyeket minden idők egyik legnagyobb koreográfusa hozott létre. A meghívásoknak pedig se szeri, se száma. Ha csak a következő három hónap fellépési helyszíneit nézzük: Béjart együttese Strasbourgban, Dijonban, Lille-ben, Marseille-ben, Nantes-ben, Nice-ben, Montpellier-ben, Bale-ban, az év végén pedig a svájci Lausanne-ban lép közönség elé. A L'Amour – La Dance című estjükkel az egész világot körbejárhatják, hiszen fényes keresztmetszete annak, amit az elmúlt években, évtizedekben Béjart irányítása alatt alkottak. Stravinsky Tavaszünnepe, a csádi népzenére komponált Heliogabale, a Wien, Wien, nur du allein, a Hét görög tánc, a Brel és Barbara, a Rumi, a Casta Diva, a La Mer, a Rómeó és Júlia olyan kompozíciók, amelyek minden alkalommal úgy ragyognak fel a színpadon, hogy a nézőt láthatatlan kezek vezetik végig a szellemi, a lelki és a testi gyönyörök útján. 

Béjart mindent tudott a táncról. Akárcsak a vágyról, a szenvedélyről, a test törvényeiről, a lélek kifürkészhetetlennek tűnő zugaiban is képes volt tüzet gyújtani, kínnak és gyötrelemnek sok-sok mozgatóját megfejtette, s még a legbonyolultabb emberi jellemet is tisztán látta, láttatta. Koreográfiái lélektől lélekig hatnak, ízlése, stílusérzéke páratlanul tiszta, gondolatai fényesek, üzenete világos. Táncosai: a leonardói tökélyt felvonultató, szőke Julien Favreau, az ugyancsak eszményi adottságokkal büszkélkedhető Octavio Stanley, vagy a „gumiból öntött” fekete kobold, William Pedro, a nők csapatának az élén pedig a csillagokat is elérő Elisabet Ros úgy viszik tovább magukban a béjart-i tüzet, ahogy azt a mester legendás Tűzmadara, Jorge Donn hordozta testében, lelkében. De a társulat minden tagjának a nevét ide kellene írnom, hiszen például a Rumi húsz fős csapata, a fehér mellényben és fehér szoknyában táncoló férfiak is olyan szemkápráztató teljesítményt nyújtanak, amilyet csak a legnagyobbaktól várhat el az ember.

Gil Roman tehát magasra tartja a fáklyát. A béjart-i örökséggel megy tovább a maga útján. Hogy meddig jut, arra majd a holnap ad választ.