Jó kezekbe került A legyek ura

kk

Az olasz Luca Guadagnino, akire már csak úgy utalnak, hogy a Szólíts a neveden rendezője, jelenleg több projekten dolgozik. Mindenekelőtt A legyek urából készít új filmet, emellett A sebhelyesarcú című klasszikus újra-forgatását is tervbe vette. De a világszerte nagy sikert aratott Szólíts a neveden folytatását sem hagyja ki.

Ez még nem minden: az HBO számára elkészítette a We Are Who We Are című minisorozatot, amelynek jelenleg az utómunkáin dolgozik. Eddigi munkásságából ítélve elmondható, hogy Guadagnino a kamasz lelkek értője: ezért sem véletlen talán, hogy a minisorozat főhőse két olasz kamasz, akik egy olaszországi amerikai katonai bázison élnek. 

Kezdjük A sebhelyesarcúval: a drogügyletekkel és vérrel teli gengsztertörténet megfilmesített változataiból a legtöbben minden bizonnyal Brian De Palma 1983-as rendezésére emlékeznek Al Pacinóval és Michelle Pfeifferrel a főszerepben. Az amerikai akcióthriller címszereplője, a hírhedt bűnöző, Tony Montana, vagyis a Sebhelyesarcú kubai menekültként érkezik az Egyesült Államokba. Bűnöző múltja azonban nem válik le róla, már a bevándorlók táborában eldönti, hogy szép lassan a floridai drogbirodalom egyedüli örököse lesz. Az első adandó alkalommal elszegődik Miami legnagyobb drogbárójához, Frank Lopezhez. Tony gyorsan kapaszkodik felfelé a ranglétrán, a kitartásának, hűségének és kíméletlenségének köszönhetően a drogbáró egyik bizalmasa lesz. A Sebhelyesarcú Lopez barátnőjét akarja felhasználni arra, hogy átvegye a hatalmat. Az új adaptáció a Universal Pictures számára készül Guadagnino rendezői irányításával, s a tervek szerint Joel és Ethan Coen írja a forgatókönyvet – előre, látatlanban is megállapíthatjuk, hogy velük garantált az izgalmas történetvezetés és a gengszterfilmből elmaradhatatlan brutalitás. 

William Golding 1954-ben megjelent, ikonikus regényét, A legyek urát is többször megfilmesítették már. Először 1963-ban, akkor Peter Brook rendezte, 1990-ben pedig Harry Hook ült a rendezői székben. A klasszikus goldingi történet többeket megihletett már, de nem mindenki ragaszkodott szigorúan az eredetihez, vagyis az irodalmi műben leírtakhoz. Luca Guadagnino ellenben nem akar eltávolodni a regénytől, abban a formában óhajtja az új játékfilmes feldolgozást megvalósítani a Warner Bros. Filmstúdióban, ahogy könyvében azt Golding megírta, vagyis pontosan akarja visszaadni az elszigetelten magukra maradt iskolás fiúk küzdelmét az életükért. Guadagnino ebben a projektben is olyan forgatókönyvíróval kíván dolgozni, aki mestere a Goldingéhoz hasonló történetek filmre adaptálásának. A Szólít a szörny írójáról, vagyis a több irodalmi díjjal kitüntetett Patrick Nessről van szó, aki az ifjúsági és fiatal felnőtteknek szóló irodalom népszerű szerzője. Ness regényéből J. A. Bayona rendezett azonos, Szólít a szörny címen filmet, melyhez a forgatókönyvet szintén maga az író szolgáltatta.

Golding regényének cselekménye egy lakatlan szigeten játszódik, ahova egy csapat angol iskolás fiú kerül egy repülőgép-katasztrófa túlélőiként. A gyerekek magukra vannak utalva, a szigeten nincsenek felnőttek, így az életükből fokozatosan eltűnnek az otthon megszokott szabályok és korlátok. Vezért választanak, gyűléseket tartanak, feladatokat jelölnek ki egymás között. A csapat idővel két táborra szakad, miközben a gyerekeken úrrá lesz a félelem, amelyet egy titokzatos Szörny felbukkanása vált ki.

Guadagnino a Szólíts a neveden folytatását is tervezi, de az előmunkálatokat meghiúsította a koronavírus-járvány. Ezért egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a folytatásban is ott lesznek az első epizód méltán híres és sikeres szereplői, élen Timothée Chalamet fiatal színésszel, aki ezzel az alakításával robbant be a filmvilágba, és mára befutott sztár lett – még Woody Allentől is szerepet kapott. 

ll

A francia–amerikai származású ifjú színészzseni nem akármilyen elsőséggel dicsekedhet: ő legfiatalabb színész, akit valaha Oscarra jelöltek. Nálunk moziban a Szólíts a nevedenen kívül a Csodálatos fiúban láthattunk, de felragyogott a Kisasszonyokban is.

Az André Aciman magyarul is megjelent Szólíts a neveden című regénye alapján forgatott film perzselő nyárban, varázslatos olasz vidéki környezetben játszódik. A 17 éves Elio (Timothée Chalamet) egy előkelő ódon villában tölti a nyarait szüleivel. Művészettörténész édesapja a vakáció alatt vendégül látja egyik tanítványát, a doktori disszertációján dolgozó Olivert (Armie Hammer). A film a két fiú rapszodikus kapcsolatát bontja ki. Luca Guadagnino rendezői irányításával a Szólíts a neveden nem kertel, kereken odateszi mindazt, ami egy nagy szerelem velejárója. Élethű jelenetek mutatják meg Elio testi-lelki szenvedését és vágyainak beérését. A kitárulkozó, őszinte hang nagy erénye Guadagnino filmjének. Négy jelölést is kapott az Oscar-versenyben, köztük a legjobb film, Timothée Chalamet-t pedig a legjobb színész kategóriában jelölték. 

Luca Guadagnino remek érzéssel nyúl filmes eszközökkel egyszer már elbeszélt történetekhez, hogy saját ízléséhez igazítva, laza átiratban újra elmesélje azokat. Így született a Vakító napfényben című olasz–francia krimi is, amely egy csodás földközi-tengeri szigeten játszódik. A rocklegenda, Marianne Lane partnerével, a dokumentumfilm-rendező Paullal itt piheni ki fáradalmait. Hirtelen felbukkan lányával régi szerelme, Harry, a lemezproducer, és megzavarja a nyaralást. A nézőben közben lepereg A medence című legendás francia–olasz filmdráma Alain Delon, Romy Schneider és Jane Birkin remek alakításával. A Vakító napfényben is jeles sztárok szerepelnek: Tilda Swinton, Ralph Fiennes, Dakota Johnson és Matthias Schoenaerts. Guadagnino nemcsak a krimi, hanem a horror műfajában is otthon van. Sóhajok című olasz–amerikai horrorját két éve Velencében mutatták be – a film egy táncszínház rejteget sötét titkait tárja fel. Végszóként talán annyi, az olasz rendezőnek megvan a megfelelő szakmai előélete ahhoz, hogy A legyek ura izgalmas moziként „támadjon fel” újra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?