Jánošík - erotika, vér, betyárság

<p>A szlovák film történetében minden idők legnagyobb szabású bemutatóját tartották szeptember negyedikén este a pozsonyi Auparkban lévő Palace Cinemas-ban. A mozi valamennyi vetítőtermében, azaz tizenkét helyiségben egyszerre (pár perces kezdési eltéréssel) ugyanazt a filmet vetítették.</p>

Hat év után bemutatták Agnieszka Holland lengyel–szlovák–cseh–magyar koprodukcióban forgatott Jánošík – A valós történet című, 137 perces megafilmjét, melynek társrendezője Kasia Adamik, Agnieszka Holland lánya.

A mozi épületen belüli főbejáratát bezárták, a Janko Kráľ-park felőli külső kijáratát nyitották meg, amelyet mindenki – a művészvendégek és a nézők is – fotósok vakujával szegélyezet vörös szőnyegen közelíthetett meg. A vetítést megelőzően minden teremben bemutatkozott és meghajolt a film stábja. Valóban tájainkon szokatlan, kivételes, emelkedett hangulatú bemutatóval sikerült meglepni a pozsonyi közönséget.

Ennyit a felemelő hangulatról, amely a vetítéssel is csak emelkedett, fennköltebbé finomodott. Balladisztikusan töredezett vonalú, az eseményeket sok esetben pusztán költői képutalásokkal vázoló, a látványban festői magasztosságot teremtő, akcióban gazdag, pompás filmmé kerekedett az újabb mozgóképes Jánošík-história, amely akár a hollywoodi szuperprodukciókkal is megmérkőzhet.

Az új Jánošík, amely profi módon megkomponált mozi, nem történelmi tényfilm. Agnieszka Holland professzionalizmussal, univerzális, átfogó világképével olyan mozira váltotta Eva Borušovičová dokumentumokra alapozó, de saját poétikával átszőtt forgatókönyvét, amely megbabonáz, elvarázsol, magával ragad. Különösen a film második fele hat intenzíven, miután a töredezettebb első rész felvezető, alaphelyzeteket bemutató motívumait is helyére tudjuk tenni – s egyfajta historikus kalandköltészet mitikus hangulata kezdi egyre uralkodóbban foglyul ejteni a képek szemlélőjét.

A hegyi betyár mitizált heroizmusa helyett inkább emberi vonásait emeli ki a film. Bizonytalanságait, gyengeségeit, félelmeit, szerelmeit, életélvezetét, gyöngédségét is megmutatják a szaggatott epizódváltakozásokkal bonyolódó események. Az ifjú Jánošík életcélját keresi, helyét a világban, bizonytalanul lépked azon az úton, amely fokozatosan formálja hegyi betyárként legendává. Amikor már szinte emberfeletti erőt sugároz a vászonról – ehhez a figurát életre keltő fiatal cseh színész, Václav Jiráček karizmája is sokat hozzátesz, aki annyira fotogén, annyira megnyerő, hogy szinte krisztusi Jánošík-figurát hordoz magában, s meg is tudja mutatni magából szinte rezzenéstelen arccal.

Jánošík már az életében legenda lett – mondta a pénteki bemutatót követő éjszakai rövid sajtótájékoztatón Agnieszka Holland. Valami volt benne, amitől más lett, kiemelkedett, több volt a halandó átlagnál. Talán a betyárbecsület- és igazságérzete volt ez, a mások bűnének magára vállalása, az, hogy betyár létére – ahogy maga mondja a történetben – soha nem ölt embert, továbbá, hogy valamiféle hiedelemmel összefüggő erő lengte körül.

Bár valódi történetet ígér a film, valójában nem ad történetet. Még nem indul a film, már a főcím alatt felhangzik a Csínom Palkó, Csínom Jankó, csontos karabélyom. Majd feltűnik az első kocka is, menetelő katonákkal. Ők folytatják, hogy: Nosza rajta jó katonák, igyunk egészséggel… s egymást váltó epizódokban a katonák vonulásával múlik az idő, vonul a történelem: a reggelbe hajló tájban a császárellenes Rákóczi-felkelőket, az estébe bukó tájban Rákóczi ellenes császári katonák váltják. A következő epizódban katonai egyenruhában Juro Jánošík egy várbörtön folyosóján lépdel, a bebörtönzött Uhorčík (Ivan Martinka) cellája felé, aki menedéket ráspolyoz magának a rácsos ablakon. Újabb snittel Jánošíkék otthonában, majd egy következővel egy behavazott erdei tájban vagyunk, ahol Jánošík egyik szerelmének alsószoknyáját számolgatja, s forró csókkal ölét melegíti hemperegve a hatalmas hóban. Így jutunk pillanatok alatt egyik helyszínről a másikra, télből tavaszba, s rövid, tömör, gyorsan pergetett jelenetekben kerül egymáshoz egyre közelebb Jánošík és Uhorčík. Mígnem a pásztorkodásban kipróbálva magát, a mulatozás és a szerelmeskedés élvezetét hajszolva, harckészségről, bátorságról próbát téve Jánošík a jó barát Uhorčík noszogatására esküfogadalmat téve a betyárcsapat élére áll. Gyors, hirtelen vágásokkal váltják egymást az epizódok, amelyekben megismerjük Jánošíkot az említett helyzetekben.

Epizódok ilyen apró, képileg pazar látványteremtéssel megoldott, hol költői-lírai, hol drámai gyöngyszemeiből fűzi filmjét Agnieszka Holland, akinek ehhez egy felvevőgéppel mesterien bánó operatőr volt a segítségére, Martin Štrba személyében. A gradáció a gazdagok kifosztásával, a betyárok közti ellentétek kiélezésével, a szerelmi és erotikus szál mind merészebb kibontakoztatásával, az erőszakos, véres jelenetek nem naturalisztikus, de jelzésszerűen is mind durvább tálalásával viszi a filmet a végkifejletig, a kivégzés kegyetlenül kemény képsoraihoz. Nem ezzel zárul ugyan a film, de a reményt kifejező utolsó kockák sem igazán kecsegtetnek derűlátással .

Megoldásaival, váltakozó hangulataival, melyeket Antoni Lazarkiewicz zenéje támogat meg, a film belesújt a székbe – s nem csak a végével. Súlyos erejével is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?