Jánošík áll a sor élén

Pozsony |

<p>A hatvanas évek szlovák filmkultúrájának kiemelkedő hozadéka volt, hogy a hazai filmművészetet bekapcsolta a modern európai kinematográfiába -mondta Peter Dubecký, a Szlovák Filmintézet igazgatója azon a sajtótájékoztatón, melyen a Szlovák Filmintézet és a lapunkat is kiadó Petit Press által megjelentetett újabb DVD-sorozatot ismertette.</p>

A két korábbi ciklust, mely a 70-es és a 80-as évek szlovák filmtermésének legjavából válogatott, most a szlovák filmművészetben a 60-as éveket meghatározó mozgóképekből összeállított tízes kollekció követi.
Elsőként Paľo Bielik 1963-ban készült, kétrészes Jánošíkja, a szlovák mozgóképtörténet egyik legnézettebb darabja látott napvilágot. Peter Solan alkotása, A bokszoló és a halál (Boxer a smrť) a fasizmus idejébe megy vissza, s egy megrázó történetet mutat be az ember megalázásáról. A Komínek nevű fogoly, aki hivatásos bokszoló, a túlélés lehetőségében reménykedve részt vesz a koncentrációs tábor parancsnokának edzésében. Fogolytársa halála azonban megváltoztatja belső értékrendjét. Štefan Uher lírai története, a Nap a hálóban (Slnko v sieti) két fiatal kibontakozó, a régi értékek szorításából félénken menekülő szerelméről szól. A szlovák nemzeti filmdíjnak is nevet kölcsönző opust a csehszlovák új hullám első markáns alkotásának tartják.
Dušan Hanák 322 című munkája az egyén és a társadalom közönyét vizsgálja egy gyógyíthatatlan férfi megnyilvánulásain keresztül, aki úgy értékeli betegségét, hogy bűnként szakadt rá az ötvenes években elkövetett embertelen cselekedetei miatt.
Elo Havetta Ünnep a botanikus kertben (Slávnosť v botanickej záhrade) című munkája a férjfogásért bevetett örök civakodás hátterében arra a változásra világít rá, amelyet az eseményeknek helyszínt adó, bortermelő településre érkező, az élet élvezését hirdető idegen hoz magával.
Juraj Jakubisko Krisztusi évek (Kristove roky) című mozgóképében egy krisztusi éveiben járó festőművész tépelődéseivel egy értékesebb élet választásának esélyét boncolgatja.
Štefan Uher - Orgona (Organ) című munkája a második világháborús időkbe megy vissza, Stanislav Barabáš Dal a szürke galambról (Pieseň o sivom holubovi) című első játékfilmje a háborús viszonyokat a gyerekek szemszögéből vizsgálja.
Eduard Grečner balladisztikus története, A sárkány visszatér (Drak sa vracia) az előítéletek miatt ellehetetlenülő, s az azok ellen küzdő hőst állít középpontba. Otakar Krivánek Mindennapi napunkja (Deň náš každodenný) a valós mindennapokban merül meg - egy család hétköznapjait vetíti a néző elé.
Valamennyi DVD a film mellé bonuszként filmográfiát és egyéb hasznos információkat is kínál. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?