<p>A világhírű Oscar-díjas színész, harcművész Jackie Chan díszvendégségével megkezdődött a kínai filmfesztivál vasárnap a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a filmsztár találkozott Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével.</p>
Jackie Chan részvételével megkezdődött a kínai filmfesztivál Budapesten
Budapest |
Balog Zoltán a fesztivál megnyitóján elmondott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy "van egy közös nyelvünk kínaiaknak és magyaroknak, kínaiaknak és európaiaknak, és ez a közös nyelv nem más, mint a kultúra nyelve, amelyet szeretnénk egyre gyakrabban és egyre nagyobb erővel beszélni". A miniszter a két ország kulturális kapcsolatairól elmondta, hogy tavaly Bartók Béla műveit hallhatta a kínai közönség Sanghajban, 2015-ben az ősi Kína művészetét bemutató kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeumban, 2014-ben Munkácsy Mihály műveit láthatta a kínai közönség Sanghajban és Pekingben, ahol 2013-ban nyílt meg a Magyar Kulturális Intézetet. "Nagyon szeretnénk, és nagyon támogatjuk, hogy hamarosan megnyíljon a Kínai Kulturális Intézet itt Budapesten" - emelte ki a miniszter. Balog Zoltán említést tett arról is, hogy júniusban Kína egészségügyi minisztere mellett az összes közép-európai ország egészségügyi vezetőinek részvételével nemzetközi konferenciát tartanak, amelyen szó lesz többek között a kínai gyógyítás kultúrájáról is. Jackie Chan a Kung Fu Yoga című filmjének díszbemutatója előtt elmondta, hogy a kínai-indiai koprodukcióban készült alkotásban ötvöződik a kínai és az indiai kultúra, a kung-fu és a jóga, a történet pedig egy valós, megtörtént eseményt dolgoz fel. Tuan Csie-lung kínai nagykövet beszédében felhívta a figyelmet Kína és Magyarország kapcsolatára, amely jelenleg az egyik legjobb időszakát éli. A filmművészet pedig elősegíti, hogy a két nép még jobban megismerje egymást - tette hozzá, megjegyezve, hogy míg a kínaiak a Rubik-kockával játszanak, addig Magyarországon sok rajongója és gyakorlója van a kínai kung fu-nak. Csang Hung-szen, a Kínai Állami Sajtó-, Kiadó-, Rádió-, Film- és Televízió Főhivatal miniszterhelyettese elmondta, hogy a kínai filmművészet több mint 110 éves múltra tekint vissza és főként az elmúlt tíz évben nagy fejlődésen és reformon ment keresztült. Megjegyezte, hogy mára Kína a világ filmgyártó nagyhatalmává és a legtöbb mozivászonnal rendelkező filmpiacává vált. A kínai filmfesztivál keretében az érdeklődők április 29-ig négy kínai kortárs sikerfilmet láthatnak az Urániában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.04.
Ez az elmúlt öt év legtöbbet streamelt filmje
2024. 11.28.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.