Izgalmas hajsza a győzelemért

<p>1976 a Forma&ndash;1 legendás szezonja. James Hunt brit és Niki Lauda osztrák versenyző, az 1975-ös világbajnok néz egymással farkasszemet a világ legveszélyesebb pályáin. Vérbeli ellenfelek, akik bármire képesek a győzelemért. Szeretik a nőket, még inkább az autókat.</p>

Ron Howard erősen érzelmekre ható filmet forgatott a látványos száguldó cirkusz világából, az autóversenyzés két legendás alakjának rivalizálásáról. Ennél az életrajzi drámánál nagyon fontos, hogy főleg érzelmileg tudjon erősen hatni, hiszen a két versenyző pályája és eredményeik ismertek a sportág kedvelői számára. A puszta tényekre támaszkodó filmes feldolgozással kevésbé lehetett volna olyan izgalmas mozit alkotni, mint amilyen Ron Howardnak és csapatának sikerült. Hatásosan – a két pilóta élethelyzeteinek már-már bulvárszerű közreadásával – kerekítettek sztorit a sportesemények köré, feszült drámát teremtve az amúgy is izgalmas futamok fűzerezésére, továbbá kellő hangsúlyt fordítottak a riválisok lélektani harcvezetésének ábrázolására.

Mindenekelőtt a lélekábrázolásban erős a film. Kiélezett az az egymásnak feszülés, amely a két pilóta eltérő származásából, ám főleg ellentétes jelleméből fakad: az alulról jövő James Hunt sztárallűrökkel élő, élvhajhász vagány, aki szinte mértéktelenül keresi a káros szenvedélyek mámorát. Kihasznál minden adódó alkalmat, hogy a hajlandóságot mutató hölgyekkel a testi gyönyörök mezejére tévedjen akár alkalmi ismeretség után is. Ilyen kalanddal kezdődik a Hajsza a győzelemért, amikor James Hunt kisebb karcolással és vérző orral megjelenik egy klinikán, s természetben fizet az őt kezelő szexi egészségügyi alkalmazottnak. A film enyhe erotikus vonalat bont ki a James Hunt figuráját alakító Chris Hemsworth testi adottságaira építve, talán épp azért, hogy hangúlyozza a két pilóta közötti testi-lelki-szellemi kontrasztot. A gazdag apja elképzelésének hátat fordító Niki Laudát ugyanis nem annyira külső adottságokkal, mintsem belső gazdagsággal áldotta meg a sors – Daniel Brühl meggyőzően alakítja a mély csendekkel befelé élő, fegyelmezett, minden lépését megtervező, szinte látnoki erővel bíró zseniális versenyzőt. Az ellenpontozásra erősen építő ábrázolás döntően befolyásolja a nézőt érzelmi irányultságában.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"124675","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] A száguldó cirkusz autentikus ábrázolásának köszönhetően hatásos a látvány is. Olyanok a futamok, mintha itt és most zajlanának. Mintha valós tér győzné le a versenypályák virtuális terét. Élővé, gyomorszorítóvá tud válni a drukk James Hunt és Niki Lauda minden egyes futamán. Katartikus pontja a filmnek Niki Lauda balesete, amelyben súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az életért folytatott harca belefojtja a lélegzetet a nézőbe – ehhez a gyógykezelés kegyetlen naturalista képei is sokat hozzátesznek. Nagyfokú érzelmi kötődést alakít ki a nézőben az a teremtő akarat, amely Niki Laudát vezérelte – legalábbis e filmes tanúságtétel szerint. Minden fájdalmán átsegítette bizonyítási vágya. Eltökélte, hogy a kezelések után, eldeformálódott arcát és lelki sebeit nem takargatva a világ elől, visszatér s megvédi bajnoki címét. A film az elején magával ragadja és az utolsó kockáig hatása alatt tartja a nézőt. A két versenyző első találkozásakor vérre menő heroikus küzdelem alakul ki, amely egyre romantikusabb lendületet vesz. Az életszerű szürke filmszerű színessé finomul. Nem zavaró. Miként az a kis csalás sem, amivel a véget alakítják, hogy a néző szemében az egyik versenyző se legyen vesztes, az egyik se legyen sötétebb, mint a másik, egyiküket se hibáztassuk. Ellenkezőleg: meghajoljunk a nagyságuk előtt. Attól függetlenül, hogy ismertük-e a két nagyszerű pilóta halált megvető futamait vagy sem, legendájukhoz erős kötődést alakít ki a film. Fájó sebekből vérző szép álommá színezi a múltat.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?