Ismét elmarad a Tom Jones-koncert

rrr
Budapest |

Menedzsmentje úgy döntött, mégsem augusztus 16-án, hanem csak jövő júniusban pótolja elmaradt budapesti koncertjét Tom Jones.

A 82 éves énekes az eredeti tervek szerint július 12-én lépett volna színpadra a magyar fővárosban, azt a koncertet azonban az utolsó pillanatban lefújták. Az első hírek arról szóltak, hogy rosszul lett és összeesett a fellépés előtt, ezt azonban Tom Jones már másnap cáfolta közösségi oldalán. Az ő verziója szerint a koncert napjának reggelén egyhe torokfájással ébredt, a budapesti szállodában meglátogatta egy szakorvos, aki vírusos gégegyulladást diagnosztizált, és gyógyszeres kezelést javasolt, emellett hangszálpihenést írt elő. „Sehol nem estem össze, ez puszta pletyka. Remélhetőleg a gyulladás hamarosan csillapodik, mivel alig várom, hogy folytassam a csodálatos nyári turnémat” – írta Tom Jones.

A turné valóban folyatódik, tegnap például Belgiumban, augusztus 3-án és 4-én pedig Svédországban lép fel az énekes. Ezután németországi és angliai állomások következnek, az utolsó augusztus 4-én. Ezután hosszú szünet következik, a legközelebbi dátum pedig már szeptember 9., amikor Atlantic Cityben kezdi meg a turné amerikai részét.

A magyar szervezők közölték, hogy a produkcióban részt vevő cégek intenzív tárgyalásokat folytatnak a részletkérdések tisztázása ügyében, de egyelőre nem tudni, miért döntött úgy a menedzsment, hogy az elmaradt koncert pótlására kijelölt dátumot törli a naptárból. A jegyet már korábban megvásárlók érdekei a szervezők szerint semmiképpen nem fognak sérülni, ugyanakkor a koncert pontos dátumának bejelentéséig a jegyértékesítés és az esetleges jegyvisszaváltás is szünetel. Mint írták, Tom Jones is bocsánatkérését küldi az okozott kellemetlenségért és nagyon várja a jövő nyári találkozást a magyar közönséggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?