Irodalomról egymás között

Idén 19. alkalommal rendezte meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) a tábort, amely sokfelé vendégeskedett az évek alatt, és amelyhez egy ideje szervesen kapcsolódik a Text-túra elnevezésű, műhelymunkára, szövegalkotásra fókuszáló workshop, illetve a fiatalok számára kiírt Pegazus Alkotópályázat is. Nem véletlenül, hiszen a jeligés pályázatra beérkező szövegek nagy része épp a többéves, szisztematikus tehetséggondozás gyümölcseként születik, amit ismert hazai szerzőkből álló kis csapat végez. A fiatalok zöme több éve visszajár, nemcsak a nyári, hanem a tavaszi és az őszi foglalkozásokra is. Sőt az egyik palánta, Baka L. Patrik ma már mentorként segíti a nála is fiatalabbakat.

A Pegazusra idén tizennyolcan küldtek be szöveget, a zsűri szerint a próza kategória volt az erősebb, ott akár négy mű is kaphatott volna első díjat. N. Tóth Anikó, Németh Zoltán és Mizser Attila végül Lombos Kornélia szövegét találta a legjobbnak, a második helyen Jung István végzett, a harmadik pedig megosztva Forgács Péter és Plonicky Tamás lett. Líra kategóriában nem volt első helyezett, a második Gyurász Marianna lett, Tőzsér Árpád különdíját pedig Mázik Orsolya kapta. Grendel Lajos a prózaírók közül Plonicky Tamást tartotta különdíjra érdemesnek.

Azt, hogy a versírás magányos műfaj, a tábor két magyarországi „sztárvendége”, Géczi János és Marno János készül megcáfolni, ők, mindenki meglepetésére, közösen írnak verseket. Már van belőlük egy félkötetnyi, a majdani könyv Géczi Marno János néven fog megjelenni. Tátott szájjal hallgatták a táborlakók, amikor a munkamódszert elemezték. Olyan ez, mintha egy új személyiség született volna – mondta Géczi, Marno pedig hozzátette, őt régóta zavarja, hogy a magyarországi folyóiratok márkanévként kezelik szerzőiket, azaz elsősorban nagy neveket közölnek, és csak másodsorban jó szövegeket. Számukra viszont ez esetben a születő versek színvonala volt fontos, nem az, hogy melyik sort ki írta.

A fiatalok a négy hazai magyar irodalmi folyóirat közül háromnak a főszerkesztőjével is találkozhattak a táborban. Mizser Attila (Irodalmi Szemle) a tematikus lapszámok összeállításának buktatóiról, a terjesztés nehézségeiről és új olvasói rétegek megszólításáról beszélt, munkatársa, Nagy Csilla pedig a fiatalok pályakezdésével kapcsolatos gyakorlati kérdésekre is kitért. Talán az ő előadása váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, hiszen a jelen lévő mintegy harminc fiatal azt szeretné, hogy az írás valamiképpen életük részévé váljon. És sokan érzik már, hogy az önkifejezés mellett ez egy szakma is, amely bizonyos készségek, narratív struktúrák elsajátítását igényli, illetve némi jártasságot kíván az irodalmi életben. A magyarországi irodalomtörténész és kritikus fontosnak tartja, hogy a szlovákiai magyar fiatalok anyaországi írótáborokba is eljárjanak, kapcsolatokat építsenek, ottani lapokban is publikáljanak. De nem mindegy, melyiket választják, kikhez csatlakoznak, milyen – akár politikai – értékrendekkel azonosulnak. A lapokban való jelenléttel ismertséget szerezhetnek, mielőtt még első kötetük megjelenne, illetve felkelthetik a kiadók érdeklődését. Természetesen egy új könyvnek is jó reklám, ha egy lapban kritika jelenik meg róla, vagy részletet közölnek belőle.

Kérdés persze, kiknek mennyire fontos ez az egész, illetve mekkora a presztízse manapság a szépirodalomnak tájainkon. Erről élénk vita alakult ki a táborban. Többek szerint az SZMÍT hiába fektet nagy súlyt a tehetséggondozásra, ha nem képviseli kellő vehemenciával az írók érdekeit a döntéshozók felé. A hazai folyóiratok anyagi helyzete pedig nem teszi lehetővé, hogy méltó összegű honoráriummal, méltó módon díjazott pályázatokkal ösztönözze a szerzőket a pályán maradásra. A tehetséges „Pegazus-nemzedék” már három antológiát is megérdemelt volna, ám eddig egyet sem tudtak kiadni a helyezett művekből, azok csak az Opus című lapban, az SZMÍT folyóiratában jelentek meg. A lap főszerkesztője, Hizsnyai Zoltán, aki egyébként a fiatalok egyik mentora, épp a táborban panaszolta el, hogy az Opus idén a tavalyinál egyharmaddal kevesebb állami támogatást kapott, ezért meg kellett válniuk a korrektortól és a két szerkesztő egyikétől. A szintén mentorként tevékenykedő Szászi Zoltán szerint pedig a támogatásokról döntők egyszerűen nem tartják fontos művészeti ágnak az irodalmat. „És az is felháborító, hogy visszafogták az írott kultúrára szánt támogatásokat, erre a táborra sem érkezett meg a jóváhagyott összeg augusztus elejéig, a kiadók és a folyóiratok szintén megalázó helyzetben kénytelenek működni”.

Az elismerő bólogatást látva akár üzenetként is kezelhetjük ezt a megállapítást.