Irány a magyar középiskola!

A napokban jelentette meg a komáromi Selye János Kollégium Irány a magyar középiskola! című kiadványát, amely hasznos segítséget nyújthat az alapiskolák végzőseinek a számukra leginkább megfelelő középiskola és szakirány kiválasztásában. A hiánypótló kézikönyvről Szabó Zoltánnal, a Selye János Egyetemért Alapítvány igazgatójával beszélgettünk.

Mi indokolta a kiadvány megjelentetését?

Tavaly egy középiskolai fejlesztő programot indítottunk, csaknem negyven szlovákiai magyar tannyelvű iskolával kötöttünk szerződést, amely alapján szakmailag, könyvekkel, továbbképzésekkel, tanácsokkal segítjük ezeket az intézményeket. Célunk, hogy Szlovákiában modern, versenyképes középiskolai réteg működjön. Az említett program egy része az új kiadványunk.

Milyen információkat ad közre?

Szlovákiában nagyon sokan, annak ellenére, hogy magyar alapiskolába jártak, szlovák tannyelvű középiskolákban folytatják tanulmányaikat. Közösségünk fiataljainak csaknem harminc százaléka tanul szlovák középiskolában, és ha a szakmunkásképzőket nézzük, ez az arány ötven százalék. Ezzel a könyvvel szeretnénk informálni a tanulókat, és ha valaki magyar nyelven akarja folytatni a tanulmányait, a választáshoz megkapja az információkat. Ez a kötet tartalmazza az iskolák profilját, milyen szakokon tanulhat a potenciális érdeklődő, mennyi diákot vesznek fel idén. Megtudhatják, milyen az intézmény számítástechnikai ellátottsága, mennyire sikeresek a különböző versenyeken az iskola diákjai. Sok információ jut el hozzánk. Szeretnénk, ha ezek eljutnának az itteni magyar közösséghez, a fiatalokhoz. Szlovákiában jelenleg évente hétezer magyar alapiskolás fejezi be a tanulmányait. A különféle középiskolákba készülő fiatalok eddig csak hiányos információk alapján döntöttek a jövőjükről, arról, milyen középiskolába jelentkeznek. Kiadványunk révén minden magyar tannyelvű középiskoláról többet tudhatnak meg a tanulók és szüleik.

Hol és mikor lehet hozzájutni?

Minden egyes szlovákiai magyar, teljes szervezettségű alapiskolába elküldjük. Elküldjük továbbá a középiskolákba, és a komáromi egyetemi központban is megtalálják az érdeklődők. Annak ellenére, hogy kicsit később tudtuk csak kiadni ezt a kalauzt, hisszük, hogy a még segítséget nyújthat a helyes döntés meghozatalában. A jövő tanévre már ősszel elkészítjük az aktuális információkat tartalmazó kötetet, és utána évente fogjuk megjelentetni ezt a hasznos kiadványt. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni a jobb információáramláshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?