Iraki háborús filmet forgat Roberto Benigni

Új filmet forgat Roberto Benigni. A tigris és a hó című alkotás rokon vonásokat mutat Az élet széppel, amely három Oscar-díjat kapott és elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének nagydíját.

Míg ez utóbbi egy kis humanizmust akart vinni a koncentrációs táborba, az új film egy szerelmes poétát küld a harcmezőre.

A főszereplő olasz költőt Benigni alakítja. A fiatal lányt, akibe beleszeret, felesége, Nicoletta Braschi. A lány nem viszonozza a költő érzelmeit, Irakba menekül előle. A fiú természetesen követi, éppen akkor, amikor elkezdődik a háború. A filmben szerepel a francia Jean Reno is, aki egy nagy arab írót személyesít meg – írja a spanyol El Pais című lap. Benigni hangsúlyozza, hogy nem háborús filmet készít, bár lesznek benne utalások Bushra, Blairre, Berlusconira és „a világ más hatalmasságaira.” A forgatás színhelye Tunézia egyik sivatagi zónája, ahol többé-kevésbé hitelesen felépítették Fallúdzsát. A film második részében, amelyben a szereplők már a háború kellős közepén találják magukat, a tunéziai hadsereg által rendelkezésre bocsátott több száz statiszta jeleníti meg az amerikai, az angol, az olasz katonákat, a Vöröskereszt orvosait, ápolónőit.

A forgatócsoport figyelemmel kíséri az iraki események alakulását és örömteli pillanatként élte át a két olasz segélymunkáslány kiszabadulását. „Az a kép, amikor végre szabadok lettek és levették arcukról a fátylat, a film, az irodalom, a zene egyik legszebb képe volt az egész emberiség történetében” – mondta lelkesen Benigni. A toszkán rendező, aki néhány hónappal ezelőtt nagy sikert aratott az Egyesült Államokban Dante: Az isteni színjáték utolsó, a Paradicsomról szóló részének felolvasásával, úgy gondolja, hogy a költészet tragikus körülmények között képes igazán fejlődni.

„Ez a világ legtermészetesebb dolga. Szárnyainkat akkor terjesztjük ki, amikor olyan helyzetek alakulnak ki, amelyek legbensőnkben érintenek bennünket, amikor úgy érezzük, hogy a földre hullunk” – mondta költőien. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?