Interjú Ferenczy Anna színművésszel a keddi Új Szóban

Annika, az életnek két tiszta, őszinte megnyilvánulása van: a könny és a mosoly. Mindaz, ami közötte van, gyakorta csak képmutatás. A te pályádon, több mint hat évtized alatt, a csalódásból vagy a derűből volt több?Akadt ebből is, abból is, noha az örömből talán mégiscsak több. Főleg a pálya elején, mert az emberek akkor nagyon ki voltak éhezve a magyar szóra. Mindig telt házak előtt játszottunk. A közönség tavasztól őszig sokszor egyenesen a mezőkről jött be este a kultúrházakba. Hozták az ott gyűjtött kis virágaikat, és külön megköszönték, hogy a némaság évei után magyar szót hallhattak a színpadról. Szavakkal nehezen elmondható, csodás idők voltak azok. Igaz, hogy növendék lányként apáca szerettél volna lenni? Minek tagadjam? A falusi lét a maga szabta törvényeivel lehetett ugyan nagyon szép, de akkoriban nagyon kemény is volt. Sokáig nem értettem a falunak ezt a természetes kétarcúságát. A közeli zárdában viszont békességet találtam, kislányként én hordtam oda a tejet. Ráadásul bentről, az épület mélyéről valami megkapó misztikum szűrődött ki. Hol imaszó, hol ének, hol hangtalan csönd. És mindez olyan sejtelmesen, hogy néha még most is bizsereg a hátam, ha rágondolok.  Mégis színésznő lettél, egy teljesen más világba csöppenve... Ne higgye senki, hogy a kettő között nincsenek párhuzamok. Ugyanis mind a zárdaléthez, mind a színészethez – legalábbis akkoriban – mély elhivatottság, eltökélt küldetéstudat szükségeltetett. Bár őszintén szólva az is igaz, hogy amikor a Csemadok megalakulása után tehetségvizsgára hívtak Pozsonyba, akkor én még nemcsak a színészetre, hanem legalább annyira a városra voltam kíváncsi. Ezért a hosszas nagyvárosi bámészkodás után, azonmód bokorugrós rakott szoknyában, fodros ingben, füles pruszlikban, szinte az utolsó pillanatban löktek be a vizsgabizottság elé. Ezek után magam is meglepődtem, amikor azt a hírt hozta a posta, hogy megfeleltem. Sőt, nem sokkal később az is kiderült, hogy Fellegi István beleegyezésével Andrej Bagar érettségi nélkül akart fölvenni a főiskolára. Apám viszont hallani sem akart minderről.  A teljes interjút a keddi Új Szóban olvashatják!