Indie, reggae és argentin tangó

<p>Amellett, hogy az idei Pohoda fő motívuma kétségkívül a Václav Havelről való megemlékezés lesz, m elynek fényét a prágai The Plastic People of the Universe és Havel barátja, az amerikai legenda, Lou Reed hivatott emelni, a rendezők sokszínű és igényes programot állítottak össze.</p>

 

A július 5-7. között zajló fesztivál egyik neves fellépője a francia Yann Tiersen lesz, akinek fő stílusa a a britpop, de reggae- és tangódallamok is felcsendülnek majd a koncerten. Nem szereti, ha zeneszerzőnek nevezik, legtöbben mégis filmzenéiért rajonganak. Tiersen olyan filmek betétdalaival vált ismertté, mint az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin!. Négyévesen kezdett zongorázni, két évre rá hegedűt adtak a kezébe, majd Franciaország legrangosabb konzervatóriumaiban tanult. Mégis azt vallja, sosem volt komolyzenész. Tinédzserként a punkzene volt rá nagy hatással. 13 évesen összetörte a hegedűjét, vett egy villanygitárt, és rockbandát alakított.

A több mint egy évtizeddel később kiadott La Valse des Montres (A szörnyek keringője) című első stúdióalbumán, mely egy válogatás volt addigi kisfilmekhez és színházi művekhez komponált zenéiből, már egy másfajta hangkavalkád hallható. Stílusára leginkább a szokatlan hangszerkombináció a jellemző. Gitárján és hegedűjén kívül harmonikát, melodikát, csemballót, sőt írógépet is használ. Produkciói sajátossága – stúdiófelvétel készítésekor és koncerteken egyaránt –, hogy ő maga szólaltatja meg szinte az összes hangszert.

Tiersen Franciaország határain kívül az Amélie csodálatos élete bemutatója után vált híressé, melyhez első két stúdiólemezéről válogatta össze a zenét. 2010-ben adta ki hatodik albumát Dust Lane címmel, melynek alaphangját akusztikus gitár, mandolin és buzuki adja meg. Legutóbbi hanghordozója, a Skyline tavaly jelent meg.

Az előző évekhez hasonlóan idén is erősen képviselteti magát a fesztiválon a brit indie-pop vonulat. Az Elbow és a The Kooks tavaly jelentették meg legújabb lemezüket, melyeket mind a közönség, mind a kritika lelkesen fogadott. Míg az Elbow több mint két évtizede van porondon, a The Kooks egy fiatalnak mondható gitárformáció. 2011-es Junk of the Heart címú stúdióalbumukat több kritikus eddigi legjobb teljesítményüknek titulálta.

Sokkal személyesebb zenét játszik majd a szintén szigetországi Bat For Lashes, aki nem más, mint Natasha Khan. A pakisztáni gyökerekkel rendelkező fiatal énekesnő melankolikus dallamokkal átszőtt zeneszámai szombat éjjel szólnak majd.

A Bomba Estéreo reggae-t, rapzenét és elektronikus zenét ötvöz hagyományos kolumbiai cumbiával. A zenekar, amely hatalmas népszerűségnek örvend nemcsak Latin-Amerika-szerte, hanem az európai kontinensen is, szintén szombat délután táncoltatja meg a közönséget.

Jamaika függetlenségének ötvenedik évfordulója alkalmából, speciálisan erre az évre, mindössze néhány fellépés erejéig állt össze a Jamaican Legends, mely a trencséni repülőtéren is ad majd egy koncertet. A formációt négy zenészlegenda alkotja: Ernest Ranglin gitáros, Monty Alexander jazz-zongorista, Sly Dunbar dobos és Robbie Shakespeare basszusgitáros.

Szintén Jamaikából érkezik Little Roy, aki hosszú szünet után tavaly jelentette meg Battle for Seattle című albumát, melyre Nirvana-átdolgozások kerültek. Aki nehezen tudja elképzelni Nirvana érfelvágó melódiáit autentikus karibi tánczenével ötvözve, annak kimondottan ajánlott ellátogatnia a pénteki koncertre.

Az Orquesta Típica Fernandez Fierro argentin tangót játszik hagyományos tangózenekari felállásban, de experimentális felfogással közelítik meg a tradicionális argentin stílust. A kétezres évek elejétől együtt játszó zenekar gyökeresen átalakította a Buenos Aires-i zenei színteret. Rengeteg fiatalra voltak hatással, és sok alternatív zenekar megalapításához adtak inspirációt.

Havran Katalin

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?